Ritka átvonuló: Csigaforgató a csárdaszállási rizsföldeken

2026. július 15. 18:34 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén több rizstelep helyezkedik el. Ezek májusi árasztása minden évben hoz a megfigyelők adattárába néhány ritkábban megjelenő madárfajt, akár egy-egy csigaforgatót is.

A csigaforgató egy tengerpartokon széles körben elterjedt faj, de kisebb számban folyók mentén is költ. Hazánkban kisszámú, de rendszeres átvonuló, a Körös-Maros Nemzeti Park területén sem ismeretlen madár. Vonulása során azonban általában a szikes tavakat látogatja, így egy rizskazetta árasztásán nem megszokott látvány.

 

Fotó: Szél Antal István/kmnp.hu

 

A csárdaszállási rizsföldek üde oázisnak számítanak ebben a június végi időszakban. A halastavakat leszámítva az egyetlen állóvíz-felületet képezik a tájban, így rengeteg vízimadárnak szolgálnak táplálkozó-, vagy akár költőterületként. A frissen megmunkált föld, amikor vizet kap, szinte hemzseg az alacsonyabb rendű szervezetektől, melyek fontos táplálékai az ide érkező madaraknak. Júniusra a vegetációs tömeg ugyan már jóval nagyobb, de a nagyobb testű partimadarak számára ilyenkor is alkalmas táplálkozóhely a sekély víz.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

Friss hírek

Győztesek az objektív mögött – Időszaki jutalomkiállítás nyílt a múzeumban

Győztesek az objektív mögött címmel nyílt új, időszaki tárlat a Munkácsy Mihály Múzeumban csütörtök délután. A kiállítás a Békés Vármegye Természetfotója 2025 című fotópályázat győzteseinek nyújt bemutatkozási lehetőséget. Az érdeklődők Lustyik Gábor és Pusztai Balázs fotóiból láthatnak egy saját maguk által összeállított válogatást.
2026. szeptember 24. 17:35
FEL