Rétvári: A visszaélések elleni fellépés érdekében módosítják a törvényt

2019. július 1. 10:03 | behir

Fel kell lépni a köznevelési törvény módosítása által az ellen, hogy a tanulási vagy magatartási nehézségekkel küzdő diákokat kiszorítsák a közoktatásból - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a magántanulói státusszal kapcsolatban muszáj lépéseket tenni, ugyanis ezt a lehetőséget rendkívül eltérő módon alkalmazták, gyakran visszaélésszerűen is.

Azt mondta, sok problémás gyerektől megválnak az iskolák, a diákokból elméletileg magántanulók lesznek, de valójában gyakran kiesnek a köznevelésből, ezt próbálja megakadályozni a törvénymódosítás egy egységesebb gyakorlat kialakításával.

A problémás, illetve tehetséges diákok felismerése és hatékonyabb tanulása érdekében a törvény megerősítené, hogy 3 éves kortól mindenki óvodába, 6 éves kortól pedig iskolába kell, hogy járjon - tette hozzá.

Megjegyezte: a magántanulói státusz továbbra is elérhető lesz az élsportolók, a külföldön tanulók vagy a betegség miatt kimaradó diákok számára.

Kiemelte: a javaslat szerint az egyéni tanrend és az új osztályozóvizsgák rugalmasabbak lesznek, és még inkább figyelnek a diákok elvárásaira is.

A módosítás arra is kitér, milyen speciális segítségeket kellene kapniuk a tanulási vagy magatartási nehézségekkel küzdő diákoknak - tette hozzá Rétvári Bence.

 

Forrás: MTI

 

FEL