Részegen okozott balesetet egy tarhosi sofőr, ugrott a jogosítványa

2024. március 7. 11:18 | behir.hu

Jogosítvány nélkül és a gyanú szerint ittasan vezető férfiakat, valamint a kocsiján rendszámot cserélő autóst állítottak elő a rendőrök.

Gyulán, a Temesvári útról március 6-án kora délután előállítottak a rendőrök egy férfit. Személygépkocsit vezetett úgy, hogy nincs vezetői engedélye. Őrizetbe került és a szabálysértés elkövetése miatt a városi rendőrkapitányság munkatársai három napon belül bíróság elé állíthatják – számolt be róla a rendőrség.

Tarhoson, a Petőfi Sándor utcában március 6-án 17 óra körül egy személygépkocsi letért az útról, átment egy árkon, és nekiütközött egy parkoló kocsinak. A jármű vezetője nem sérült meg, de a gyanú szerint ittas volt, ezért a rendőrök büntetőfeljelentést tettek ellene és kezdeményezik a járási hivatalnál, hogy vonják be a jogosítványát.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság 2024. március 6-án büntetőeljárást indított egy férfi ellen, mert olyan autóval közlekedett, amelyen nem az arra kiadott rendszám volt. A püspökladányi fiatalembert Füzesgyarmat külterületén állították le, igazoltatták, majd miután kiderült, hogy bűncselekményt követhetett el, előállították. A rendőrök a rendszámot lefoglalták és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett gyanúja miatt nyomozást rendeltek el.

További programok »

Kék hírek

Internetre feltöltött videókban fenyegette haragosát a csabai férfi

Személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó fogházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt egy 42 éves többszörösen büntetett előéletű, békéscsabai illetőségű, de kétegyházi tartózkodási helyű férfival szemben, aki az internetre feltöltött videókban életveszélyesen megfenyegette egyik haragosát.
2026. szeptember 25. 11:10
FEL