Ittas volt, ráadásul sosem vezetett még a férfi, aki súlyos balesetet okozott

2024. június 26. 15:42 | behir.hu

Állítása szerint életében először vezetett autót az a férfi, aki súlyos balesetet okozott Békésen. Nem ülhetett volna volán mögé, mert nincs jogosítványa, ráadásul ittas is volt. A biztonsági övet ő, és az utasai közül hárman nem használták. A férfi ellen vádemelést javasol a rendőrség.

A rendőrség tájékoztatása szerint Békésen, a Csallóközi utcában január 6-án, 23 óra 30 perc körül oszlopoknak ütközött egy autó, amiben öten ültek, közülük csak egy utas használta a biztonsági övet. A sofőr súlyosan megsérült, mellette egy utas szintén, a többiek könnyű sérülést szenvedtek. A baleset egy kanyarnál volt, amit a kirendelt igazságügyi műszaki szakértő véleménye szerint legfeljebb 39 km/óra sebességgel lehet biztonságosan bevenni, ehhez képest az autó vezetője 61-gyel ment, amikor lesodródott. A férfinek ráadásul nincs jogosítványa, állítása szerint akkor vezetett autót életében először, ráadásul ittasan. A kocsi sem az övé. Kihallgatásán úgy nyilatkozott, hogy alig emlékszik valamire az egészből. Elismerte a felelősségét, és azt mondta, hogy tanult az esetből, a történtek az egész életére kihatnak.

A 26 éves fiatalembert a Békéscsabai Rendőrkapitányság súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntett elkövetésével gyanúsítja. A rendőrség elvégezte a szükséges eljárási cselekményeket, és a büntetőeljárás iratait vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségre.

További programok »

FEL