Rekordszámú nyertes a háziorvosi pályázatokon

2018. február 1. 18:03 | behir.hu

Minden eddiginél többen nyertek támogatást tavaly az üres háziorvosi praxisok betöltését célzó pályázatokon – tudta meg a Magyar Idők a szaktárcától. Az alapellátás megerősítése érdekében idén is kiírják a letelepedési, illetve a praxisjogvásárlási pályázatokat, amelyekre összesen 1,25 milliárd forint áll rendelkezésre.

A háziorvosi letelepedési és praxisvásárlási pályázatok bevezetése, 2014 óta tavaly sikerült a legtöbb háziorvosi praxist betölteni, miután minden eddiginél többen, összesen 152-en nyertek támogatást, és 148-an meg is kötötték a támogatási szerződést – tájékoztatta lapot az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A pályázatok eredményeként 52, legalább egy éve üresen álló háziorvosi szolgálatot és 37 fogorvosi szolgálatot sikerült betölteni, a praxisjogvásárlási pályázatnak köszönhetően pedig további 59 háziorvosi szolgálat esetében biztosított immár a folyamatos háziorvosi ellátás. A legtöbb doktor Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun és Békés megyékben vállalt állást.

A 2017-es praxispályázatokra eredetileg 1,25 milliárd forint állt rendelkezésre, ez 500 millióval több, mint az azt megelőző évben. Annak érdekében ugyanakkor, hogy minden nyertes pályázó megkaphassa az elnyert összeget, ezt a keretet a kormány két lépcsőben tovább emelte, így összesen 2,34 milliárd forintot fizetett ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a nyerteseknek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tájékoztatása szerint a pályázatokat idén is meghirdetik, mégpedig ismét 1,25 milliárd forint kerettel. A feltételek 2018-ban sem változnak, a beadási határidő ezúttal is október 15.

A háziorvosok elöregedése miatt hosszú évek óta problémát jelent, hogy a nyugdíjazás vagy halálozás miatt megüresedett háziorvosi praxisok közül többe – különösen a kis lélekszámú településeken – nem találnak doktort. Jó ideje átlagosan háromszáz körül mozog a legalább egy éve betöltetlen háziorvosi körzetek száma, a január elsejei adatok szerint most pontosan 293 praxis állt üresen az 5700-ból.

 

Forrás: hirado.hu

 

További programok »

FEL