2024. november 17-én, délután hívták ki a mentőket egy kétegyházi családi házhoz, mivel az ott élő nő rosszul lett, eszméletét vesztette, és a vele együtt jelenlévő rokonai már egyszer újra is élesztették – idézte fel a történteket a Békés Vármegyei Főügyészség közleménye. Amikor a mentőautó egy mentőtiszttel, egy mentőtechnikussal és egy gépkocsivezetővel a fedélzetén megérkezett a helyszínre, a lakóingatlan előtt kb. 20-30 fő tartózkodott. Az udvaron a mentősöket hangoskodás, fenyegetőzés, szidalmazás fogadta, számon kérték őket, hogy miért nem jöttek hamarabb, illetve megfenyegették őket arra az esetre, ha a beteg elhalálozna.
A házban is sokan tartózkodtak, a mentősöknek fel kellett őket szólítani, adjanak helyet, hogy egyáltalán a beteghez férjenek. A betegszobába a mentőtechnikus lépett be először, és amikor a terhelt – aki a beteg nő fia – mellett haladt el, a terhelt férfi oldalról egyik kézzel megfogta a mentős egyik felkarját, a másik kézével pedig tenyérrel egy alkalommal nagy erővel megütötte a sértett fejét, miközben felszólította, hogy igyekezzenek, illetőleg számon kérte, mert lassan érkeztek ki. A sértett az őt ért ütés ellenére folytatta a betegellátást, végül beszállították a nőt a gyulai kórházba. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést, koponyazúzódást szenvedett.
A férfi a bűncselekményt két felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el: őt a Gyulai Járásbíróság a 2022. november 10-én jogerőre emelkedett ítéletével csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 1 év 8 hónap időtartamú, 4 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, majd a 2023. szeptember 14-én jogerőre emelkedett ítéletével csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, súlyos testi sértés bűntette, könnyű testi sértés vétsége, és kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt 2 év időtartamú, 5 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Ezek a büntetések azonban a terhelt esetében nem bírtak kellő visszatartó erővel. A járási ügyészség vádiratában indítványt tett ezen felfüggesztett szabadságvesztések végrehajtásának elrendelésére is.
Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség