A Radnai-havasok hétvégénk 2. napja a fő túraprogramunkkal telt, melynek célja a hegység fő csúcsa, a Nagy Pietrosz (2303 m).
Korai reggeli után Borsa központjából a Pietrosu-patak völgyében, a kék sáv jelzést követve indultunk a csúcs felé a nem túl meredek, kanyargó szekérúton. Két óra menetelést követően értük el a csúcs alatti tengerszemet körülölelő jégkorszaki kárfülkét, mely egyben a helyi meteorológiai állomásnak is helyet adott.
A még hómaradványokból táplálkozó, hűs vizű Mosolygó-tó partján rövid erőgyűjtésre pihentünk le, hogy feltöltsük szervezetünket energiával, enni és innivalókkal, és akinek szükségessé vált, magnézium tablettával. Közben jól szemügyre vehettük az előttünk álló, a gerincig vezető meredeknek tűnő utolsó szakaszt.
Húsz percnyi pihenő után meg is kezdtük a gerinc felé vezető utunkat, miközben hamar rájöttünk, hogy nem is olyan veszélyes az emelkedő, mert az ösvényt úgy hozták létre elődeink, hogy a sűrűn kanyargó szerpentinek meredeksége bárki számára teljesíthetővé tegye a felkapaszkodást. Kényelmes tempóban alig több mint 1 órát vett igénybe a gerincre való feljutás, miközben vissza-vissza tekintve fantasztikus látvánnyal ajándékozott meg a környező táj.
Többeknek sikerült a helyi őslakosokkal, a mókusfélék családjának legnagyobb testű tagjával, a Havasi Mormotákkal (Marmota marmota) is találkozni. Ez időtájt nagyon aktívak e növényevő állatkák, melyeket a Kárpátok nagyobb részén már teljesen kipusztítottak, így a Radnai-havasok Nemzeti Park vidéke már utolsó menedékükként is védett területnek számít.
A gerincre érve nem csak a panoráma tárult szélesre előttünk, de a fő célunk is látható közelségbe került, melynek elérése már nem sok erőfeszítést igényelt, hiszen könnyű szakaszon tíz perc alatt felértünk a Nagy Pietrosz 2303 m magas csúcsára, melyen a völgyben látott meteorológiai állomás elődjének romjai állnak őrt a környező hegyek felett. Itt a táj magával ragadó szépsége, a végeláthatatlan hegyvonulatok, és a „csúcsélmény” igazán rabul ejti azt, ki idáig felér.
Gyorsan telik az idő, miközben az eredeti túratervünk alapján egy kisebb csoporttal tovább kellene indulnunk a gerincen, míg a többiek visszaereszkedtek a feljövetel útvonalán. Kis tanakodás után heten nekivágtunk a szomszédos Nagy Bukuly csúcsa (2119 m) felé, melyhez először egy nyeregbe kellett leereszkednünk, hogy onnan közel 200 méter szint leküzdésével feljuthassunk a szomszéd csúcsra.
Az újabb csúcsélmény után folytattuk utunkat a gerincen vezető piros sáv jelzésen Cormaia (2033 m) és a Repedő-csúcsok (2070 m) felé. Helyenként a télről megmaradt, masszív hótömbök zárták el az utat, melynek kikerülése a meredek hegyoldalban nem volt könnyű feladat, és jócskán lelassította a csapatot.
A havasi legelők a Radnai-havasok emblematikus növényei, a Rododendronok virágaitól színesen pompáztak, kárpótolva bennünket minden nehézségért. Alattunk a hófoltok vizéből frissülő, kis tengerszemek (Bukuly-tavak) táplálták az aláereszkedő patakocskákat, melyek a Repede-patakban egyesülve, több vízesésen át rohan le Borsáig. Ezt a völgyet választottuk a visszautunk útvonalának mi is, miközben több esztenán, és egy falka kutyán át meredeken ereszkedtünk a patak szintjéig, hogy rátérjünk a pásztorok jelzetlen ösvényére.
Rövid idő múlva már a fenyőerdő szintjén találtuk magunkat, miközben a Repede-patak – nevéhez illően – sebesen zúgott lefelé mellettünk. Az ösvény többször is keresztezte a patakot, kis rönkhidakkal segítve az átkelést, mígnem egy összefolyásos csomópontnál a kiszélesedett áradaton – híd híján – a mezítlábas átkelés mellett kellett döntenünk.
Az egyszerűnek tűnő művelet a sebes patak csúszós kövein meglepetéseket tartogatott számunkra, így néhányunk bakancsa vízbe esve elvesztette szárazságát. Az átkelést és visszaöltözést követően folytattunk utunkat lefelé, ki-ki száraz vagy vizes lábbelijében.
Közel három és fél órás, folyamatos lejtmenet végén értük el Borsa egyik mellékutcáját, mely a Repede-patak és a Visó-patak torkolata, és egyben túránk végállomása volt.
Szöveg és kép: Bihari Túrák Egyesület
