Rabváróba mehetnek a gyulai diákok

2016. május 23. 15:30 | Fekete Kata

– A büntető igazságszolgáltatással kapcsolatban sokszor találkozunk azzal, hogy az állampolgárok különböző filmekből szerzik ismereteiket, melyek gyakran távol állnak a magyar jogrendtől – mondta dr. Marton Erika, a Gyulai Törvényszék sajtószóvivője. Éppen ezért a Gyulai Törvényszék és a Gyulai Járásbíróság hagyományteremtő szándékkal meghívja a gyulai középiskolás diákokat, hogy hieteles információkat kapjanak a hazai büntetőjogról. Megismertetetik a diákokkal a bíróságok büntető ügyszakban kifejtett munkáját, egy büntetőeljárás lefolytatásának menetét, beszélnek a tanúvédelmi és áldozatvédelmi rendelkezésekről. A diákok megismerhetik a Gyulai Törvényszék és a Gyulai Járásbíróság épületét, megtekinthetik a tárgyalótermeket, a rabvárót, és bemutatják a gyermekmeghallgató-, illetve a tanúszobát. A rendezvényen részt vesz a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet is, így a büntetés-végrehajtási intézetről és a fogvatartásról is sok érdekességet megtudhatnak a csoportok. Az eseményen lehetőség nyílik arra, hogy az érdeklődő és vállalkozó kedvű osztályok perszimuláción vegyenek részt, ahol kipróbálhatják magukat a vádlott, a védő és a tanú szerepében is egy kitalált büntetőügy tárgyalásán.

A programra május 27-ig a Gyulai Törvényszék Elnöki Irodájában Haragosné Papp Anett tisztviselőnél lehet jelentkezni a 66/562-200 telefonszámon.

FEL