Pórul járhatnak a régi Szép-kártyások

2017. november 6. 13:26 | behir.hu

Érdemes megnézni a régi Szép-kártyákat, a legkorábban kiadott plasztikok ugyanis ebben az évben lejárnak, érvénytelen kártyával pedig fizetni sem lehet.

Szép-kártyát Magyarországon három pénzintézet, az OTP, az MKB és a K&H bocsát ki.

Érvényességi idejük öt év. Az első kártyák 2011 nyarán jelentek meg, idén azok a kártyák jártak, illetve járnak le, amelyeket 2012-ben bocsátottak ki. A cserekártya ingyenes, ám azt a munkaadóknak kell kérniük a kibocsátó banktól.

A számlákon felgyűlt összeg nem vész el, még akkor sem, ha a kártyacserét nem hajtotta végre a munkaadó, ám ahhoz a régi plasztikkal már nem lehet hozzáférni. Ezért minden kártyabirtokosnak érdemes megnéznie, mikor jár le a kártyája, és ha közeleg a lejárat, figyelmeztesse a cserére a munkáltatóját. Érdemes időben elkezdeni a cserét, mert bármennyire is egyszerű a folyamat, az ügyintézéshez kell idő. Az ingyenesség csak a főkártyára vonatkozik, a társkártyák cseréje díjköteles.

A statisztikák szerint a három kibocsátó nagyjából 1,5 millió kártyabirtokossal rendelkezik. Az OTP a legnagyobb szereplő, itt összesen 1,2 millió kártyabirtokos van. Az első félévben a munkaadók 48 milliárd forintot utaltak a kártyákra, a felhalmozott összegből pedig a munkavállalók 38 milliárd forintot költöttek.

Szép-kártyáról alapvetően háromfajta juttatást lehet fizetni három alszámláról: szállást, meleg étkezést és rekreációs szolgáltatást.

 

Forrás: uzletresz.hu

 

További programok »

FEL