Polgár Zoltán lemond Békés város önkormányzati képviselői mandátumáról

12:49 | behir.hu

Polgár Zoltán a közösségi oldalán jelentette be, hogy augusztus 1-jétől lemond Békés város önkormányzati képviselői mandátumáról és ezzel együtt megszűnik a társadalmi megbízatású alpolgármesteri tisztsége is.

Mint olvasható: „hét év telt el azóta, hogy megtiszteltek a bizalmukkal, és megkezdhettem a munkát a város élén. De a mi közös történetünk nem ekkor kezdődött, hiszen a városvezetői megbízatásomat megelőzően már tizenöt éven át voltam a város szolgálatában. Ez a huszonkét év nem csupán egy feladat vagy egy munkahely volt számomra, hanem egy igazi hivatás. Őszintén és mindennél jobban szeretem ezt a várost. Az elmúlt években szinte minden áldott nap már hajnalban kint voltam az utcákon Önökkel, az emberek között, hogy lássam ébredezni Békést. Majdnem minden reggel én nyitottam a hivatalt, mert számomra sosem volt teher a korai kelés és a munka, ha a mi közösségünkről volt szó. Szívvel-lélekkel csináltam, és minden elért eredményünk a mi közös érdemünk.

Be kell azonban látnunk, hogy megváltozott a világ, és vele együtt bizony megváltoztak az egyes emberek is. Gyakran tapasztalom, hogy mi, emberek hajlamosak vagyunk túlgondolni a dolgokat. Bonyolultabbnak látjuk azt, ami valójában nagyon is egyszerű, és mögöttes indokokat keresünk ott, ahol nincsenek. Szeretném, ha tudnák: az én döntésem mögött sincsenek rejtélyek vagy drámák.

A mögöttem álló városvezetői szolgálattal töltött hét év, valamint az azt megelőző időszak munkája után úgy érzem, eljött az ideje a váltásnak. Új utakra kell nyitnom, hogy újra megtaláljam a belső egyensúlyomat. Tudom és elfogadom, hogy mindenki a saját maga gondolatait igazolja, a saját meggyőződése szerint cselekszik. Ezt a belső békét és megbocsátást hordozza számomra az a gondolat is, amelyet a Lukács evangéliumában található ige tanít nekünk:„áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket!”

Ezzel a lelkülettel, tiszta szívvel szeretnék továbbhaladni a saját utamon. Haza szeretnék térni önmagamhoz és megélni a Hamvas Bélai csend állapotát, mely nem a zaj hiánya, hanem egy aktív lelki állapot, mely segít lecsillapítani a mindennapi élet viharait és megélni a jelenlétet.

Ha egyetlen dolgot kérhetnék Önöktől útravalóul, az ez lenne: kérem, szeressék egymást. Ne hagyják, hogy a gyűlölet, a széthúzás vagy az értelmetlen harag beférkőzzön a mindennapjainkba. A világban épp elég feszültség van, vigyázzunk hát egymásra, és mutassuk meg, hogy ez a közösség az összefogásról és a megértésről szól.

Nem búcsúzom el a várostól, hiszen továbbra is itt élek Önök között. Csak a szerepköröm változik. A városi kulturális életét továbbra is segítem majd pontosan úgy, ahogyan azt az elmúlt huszonkét évben is tettem. Városvezetőből újra „csak” egy büszke békési polgár leszek, aki ugyanúgy szorít a település sikeréért, beleértve a szeretett bánhidai közösséget és ugyanúgy örül minden újabb előrelépésnek, mint eddig.

Köszönöm Önöknek az elmúlt időszakot. Köszönöm a hajnali találkozásokat, a jóleső szavakat, a bizalmat és a kitartó közös munkát. Kérem, támogassák a jövőben is azokat, akik a városért dolgoznak!”

További programok »

FEL