Petri Barnabás húszévesen edző – az öltözőben tisztelet övezi

2020. augusztus 13. 11:05 | Hidvégi Dávid

Manapság nem egyszerű olyan embert találni, aki már rendkívül fiatalon eléri a céljait és megvalósítja az álmát. A sarkadi Petri Barnabás példája jó lehet erre, aki egy súlyos sérülés után nem adta fel, hanem elképzelést váltva maradt a labdarúgásban. Ma Gyulán edző, a gyerekek tisztelik pedig csak pár év korkülönbség van közte és a játékosai között.

Petri Barnabás 1999. november 16-án született Gyulán, egy sarkadi család gyermekeként. Mindig is a sportnak szentelte az életét, de nehéz utat járt be, hiszen egy sérülés miatt szertefoszlott az álma, nem lehetett profi futballista. A fiatal labdarúgó mégsem adta fel, úgy döntött, hogy belevág egy új kalandba és labdarúgó edző lesz. A kora miatt nem volt egyszerű elindulnia az új úton, de mostanra a megyében már ismerik, és a kollégái csak pozitívan említik meg azt, hogy fiatal és kezdő a pályán. Sokat konzultál más edzőkkel, segítik a munkáját és megvitatják a szakmai kérdéseket.

Petri Barnabással egy gyulai kávézóban beszélgettem, a személyes ismeretségre való tekintettel az interjúban is tegeződtünk.

– Hogyan indult a játékos-pályafutásod? Még egykor csapattársak is voltunk a Sarkadi Kinizsinél, de te nálam korábban kezdted, ha jól tudom.

– Családi hagyomány nálunk a labdarúgás, hiszen édesapám, nagyapám és az unokatesóm is futballozott. Ötéves koromban kivittek a szüleim egy edzésre és onnantól kezdve egyetlen tréning sem volt, amit kihagytam voltam. Hét- vagy nyolcéves koromban felfigyeltek rám és elkerültem az MTK-hoz egy próbajátékra. Ott sajnos rossz időpontra mentem el, ezért egy fiatalabb korosztállyal edzettem együtt. Megfeleltem, de nemet mondtak az eset miatt, mivel a kék-fehér klub szigorúan veszi ezeket a lehetőségeket. Nem volt más választásom, ezért folytattam Sarkadon egészen 2011-ig.

 

 

– Emlékszem azon nyáron már nem velünk kezdted el a felkészülést, és egy nívósabb csapathoz, a Grosics Akadémiához igazoltál.

– Először próbajátékra mentem, amelyen megfeleltem, így felvettek. Ennek a család is örült, mivel Gyula közvetlenül az otthonunk, Sarkad mellett van. Ráadásul egy akadémiára kerültem, amely akkor még új volt, de nagyon fejlett infrastruktúrával rendelkezett. Itt védekező középpályásként számítottak rám a korosztályomban. Nem lőttem sok gólt, de amikor betaláltam az mindig meghatározó volt az adott mérkőzés szempontjából. Egy Debrecen elleni összecsapáson, 2012 tavaszán például egyenlítő találatot szereztem az első félidőben, és bár volt még két gól, a mérkőzés döntetlen maradt. Külön öröm volt számomra, hogy nagyapám is kint volt azon a meccsen, ő mindig is szerette volna, hogy profi futballista legyek.

 

 

– Mi volt a legszebb emléked a Grosicsnál?

– Otthon játszottunk a Szolnok ellen az U13-as első osztályú bajnokságban a centerpályán, ahol ritkán volt alkalmunk szerepelni, hiszen az a felnőtt csapat pályája. Még ez is 2012-ben volt. Az első félidőben kapura lőttem nagyjából 30 méterről, a labda pedig a hálóban kötött ki. Erre akkor az egyik ifi játékos, aki meccset nézte azt mondta: „Bevágtam, mint betyár a bablevest.” Végül nyertünk 2-1-re.

 – Nyáron jött egy kölcsönszerződés és a Gyulai Termál FC-hez kerültél, innen is van különleges emléked?

– Igen, egy nemzetközi labdarúgó tornán gólkirály lettem a megyében, Mezőberényben. Arra már nem emlékszem, hogy hány találatot szereztem. Abban az évben már az U15-ben szerepeltem. Akkoriban a két gyulai csapat együttműködött egymással. Jellemző volt, hogy egy labdarúgó a több játéklehetőség miatt az egyik szezonban nem az akadémián, hanem az NB II-es Termálban szerepelt, majd visszatért a Grosicshoz. Velem is ez történt a korosztályváltás alkalmával.

–  Egy évvel később visszatértél az akadémiához, de az élet közbeszólt.

– Igen, elkezdtem a szezont az akadémia U15-ös csapatában, ráadásul az NB I-ben, ami a legerősebb bajnokság, de sajnos az egyik edzésen megsérültem. A jobb lábamon a külső és a belső bokám, illetve a lábfejem is eltört. Otthon lábadoztam, gyógytornára és rehabilitációra jártam, majd fokozatosan elkezdtem edzeni. Mégis befejeztem, mert úgy éreztem már nem tudok visszatérni a korábbi szintre. Nem tudtam helyén kezelni azt a kudarcot, amit a sérülés jelentett. Elvesztettem a motivációmat és mindössze 15 évesen abbahagytam a focit.

 

Petri Barnabásnak mindig eszébe jutnak a szép emlékek, amikor ránéz erre az elismerésre – (Fotó: Petri Barnabás)

 

–   Biztosan nehéz időszak volt ez számodra, de mi következett ezután?

– Végül teljesen nem hagytam abba, mivel hobbi szinten felnőttek között játszottam. Baráti tornákon vettem részt többnyire teremben, ahol sok dicséretet kaptam, ami plusz erőt és motivációt adott, hogy visszatérjek az igazi futballpályára. Így esett meg velem, hogy nulla nagypályás edzéssel elmentem egy próbajátékra Kecskemétre, egy olyan sérülés után, amely miatt még nem volt rendben a lábam, de én erről akkor még mit sem tudtam. Az edzéseken minden rendben volt, azonban az egyik felkészülési meccsen fájlaltam a lábam, ezért cserét kértem. Azt mondták ez így nem lesz jó, menjek haza pihenni és térjek vissza télen, de egyébként azt is hozzátették, hogy technikailag minden rendben van velem, de nincs erőnlétem, illetve fontos lenne, hogy rendbe tegyem a lábam. Aztán télen már nem próbálkoztam újra. Ez a történet 2016 nyarán volt.

–   Teljesen hazatértél, a gimnáziumot is Sarkadon folytattad Gyula helyett, de a futballtól sem váltál el teljesen.

– Kaptam egy felkérést a Sarkadi Kinizsitől, hogy volna-e kedvem edzősködni az U9 és az U11-es korosztálynál, hiszen akkoriban kezdtek kifogyni az edzőkből. Vacilláltam rajta, magamtól inkább nemet mondtam volna, hiszen érettségi előtt álltam, ami miatt úgy véltem, hogy a kettőt nem biztos, hogy össze tudnám egyeztetni. A családom nagyon támogatott, biztatott. Azt mondták vágjak bele ebbe a kalandba. Ekkor még nem készültem tudatosan az edzői pályára, de láss csodát ma itt ülök és veled beszélgetek az edzői karrieremről.

 

 

–    Az edzői munkád mellett végül a pályára is visszatértél.

– Az első edzői évemben még nemet mondtam, mert féltem attól, hogy újra megsérülök, azonban egyre jobban hiányzott a futball. 2018 nyarán korosztályt váltottam, így edzőként, megkaptam az U13-U14-es csapatot, gyakorlatilag eggyel feljebb léptem. Abban az évben végül az edzéseket is újrakezdtem a felnőtt együttessel, mivel az érettségit sikeresen vettem, például emelt szinten érettségiztem testnevelésből. A gimnázium után a Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziumban folytattam a tanulmányaimat labdarúgás szakon, mint sportedző. A csapat akkor Megye II-ben szerepelt. Egészen jól ment a játék, még az U19-ben is játszottam a felnőtt mellett. Az egyik ifi meccsen négy gólt szereztem a Doboz ellen, de a meccseim 98 százalékát a nagy csapatban játszottam.

–    Innen is vannak szép emlékeid?

    Mindig is az volt az álmom, hogy egyszer győztes gólt szerezzek egy rendkívül fontos tétmérkőzésen. A Békésszentandrás ellen ez valóra vált, hiszen 1-0-ra nyertünk az én gólommal. Azt hittem most már minden sínen lesz és hamarosan akár az NB III-ba is eligazolhatok, hogy szépen lassan visszatérjek a profi szintre. Sajnos azután jött az a bizonyos meccs, ami mindennek véget vetett.

–     Igen, a sors fintora, hogy 2019 tavaszán éppen haza tudtam jönni a budapesti tanulmányaim mellett, így kilátogattam az egykori csapatom meccsére. A Mezőmegyerrel játszottatok, amikor súlyosan megsérültél. A lecserélésed után a pálya szélén összeestél és a mentő jött érted. Itt dőlt el, hogy vége a labdarúgó karrierednek?

    A mérkőzés elején egy labdaátvételt követően kaptam egy durva rúgást a combomra. Akkor még csak fájdogált és nem éreztem komolynak a dolgot, tudtam folytatni a játékot. Azonban nem ez volt az egyetlen szabálytalanság ellenem, az ellenfél többször is könyökölt, ami sajnos benne van a fociban, de ez már mégis csak sok volt. Az utolsó ütésnél viszont cserét kértem, mivel megszédültem. Lecseréltek, sétáltam a lelátó mellett, amikor hirtelen elvesztettem az eszméletemet és összeestem, de utólag kiderült, nem a fejemmel volt baj. A mentősök bevittek a kórházba, ahonnan másnap reggel hazaengedtek egy részleges combizomszakadással. Otthon feküdtem, de visszajártam kontrollvizsgálatokra. Végül egy vérömleny lepte el a jobb lábam, amely miatt egy hónapig nem tudtam mozgatni, ezért meg kellett operálni. Itt teljesen elvesztettem a hitemet, úgy döntöttem, hogy egy ideig biztosan nem futballozok. Az aktuális tanulmányaimat sem tudtam folytatni emiatt.

–     Az edzői szakmát azért szerencsére nem hagytad el.

     Amikor kiengedtek a kórházból a műtétem után, azon a napon az U14-es „kiscsapatomnak” éppen mérkőzése volt és én már a pálya szélén álltam, természetesen mankóval. Majd következett egy váltás az életemben, az iskolát pedig végül sikeresen befejeztem.

 

 

–     Hogy keltetted fel a Gyulasport érdeklődését?

     Szerintem azzal, hogy fiatal vagyok. Ambiciózus személyiségnek tartom magam, illetve nagyon motivált vagyok.

–     Még csak 20 éves vagy, de kamaszokat edzel. Még is hogyan vívtad ki a tiszteletet ilyen fiatalon az öltözőben?

     Céltudatos és határozott vagyok, soha nem beszélek mellé, mindig kimondom az igazamat, bármi is legyen a téma. Fontos, hogy lássák a játékosaim rajtam azt, hogy amit csinálok ahhoz értek, tehát fontos, hogy legyen hiteles az, amit csinálok. Példaként említhetem, hogy a játékosaim a korom ellenére ugyanúgy magázódnak velem, mint a többi edzővel, Barna bának, Barnus bának hívnak a pályán és a pályán kívül is.

–     Mégis mi motivál? Ki az, aki támogat téged mindennap?

     Kaptam egy üzenetet egy hozzám közelálló személytől, amely így szólt: „Váltsd valóra az álmaid, ha valaki, akkor te igazán megérdemled.” Elsősorban magamnak szeretnék megfelelni és természetesen a vezetőségnek. A nap végén pedig szeretném, hogy a családom büszke legyen rám.

 

 

–     Milyen edzésmódszert követsz? Van-e sajátod? Kedvenc csapatod a Bayern München, a németektől lestél-e el valamit?

     A titkaimat nem árulhatom el, de van egy saját elképzelésem. Először mindig a pályán történetekből okulok és természetesen játékosaimhoz próbálom alakítani a stílusomat, már amennyire lehet. A Bayern Münchennél a labdabirtoklásnál a négy védő mindig a félpályán helyezkedik el, illetve labdavesztéskor a visszatámadás fenomenális. Plusz a mélységi labdáik életveszélyesek az ellenfél kapujára nézve. Ez követendő példa.

 –     Ha már németek, jó példa lehet számodra a fiatal edző Julian Nagelsmann esete, aki nagyon fiatalon lett edző a Bundesligában. 20 évesen ő is sérülés miatt hagyta abba és utánpótlás edzőnek állt.

     Ma pedig már a Bajnokok Ligája szereplő RB Leipzig edzője a sikeres hoffenheimi időszaka után. Bízok abban, hogy esetleg egy hasonló karriert tudok majd befutni itthon, de ahhoz még rengeteget kell dolgoznom és tanulnom.

–      Mi a célod erre a szezonra a csapatoddal?

   Az igazi cél mindig a játékos fejlesztés és a játék minősége. Igyekszünk minél több gyermeket kinevelni, de ha eredményt kellene mondanom, akkor szeretnénk a dobogó valamelyik fokán végezni az NB III-as bajnokságban.

–       Mik a hosszútávú céljaid a labdarúgásban?

     Minél tovább benne maradni, valamint egyre többet tanulni és tapasztalni. Ha a nagy álmomat is megemlíthetem, akkor szeretném egyszer a Bajnokok Ligájában irányítani az aktuális csapatomat. Titkon remélem, hogy egyszer a Bayern München közelébe kerülhetek, de ez egyelőre nem reális cél.

 

 

–        Hogyan telnek a mindennapjaid?

     A délutánjaimat minden nap a pályán töltöm, Sarkadról utazom be Gyulára. Edzéstervet állítok össze az aktuális létszámnak megfelelően, de figyelembe kell vennem más egyéb tényezőket is. A bajnoki időszakban hétvégén vannak a mérkőzéseink. Edzés előtt egy órával mindig kint vagyok pályánkon. Naponta nagyjából 3-4 órát, de van, amikor többet is ott vagyok, míg a hazai mérkőzések alkalmával akár öt órát is eltöltök a sporttelepen. Ha éppen nem az edzésekkel foglalkozom, akkor a családommal és a barátaimmal vagyok, vagy éppen horgászok. Túl sok szabadidőm nincs, ami van, azt is igyekszem hasznosan eltölteni. Jelenleg az edzői pályám körül forog minden, ehhez van igazítva a mindennapom, ez az első jelenleg az életemben és szerintem egy ideig az is marad.

–        Mit tanácsolsz a leendő labdarúgóknak és edzőknek?

     Azt, hogy legyenek nagyon szorgalmasok, dolgozzanak keményen, mert a kemény munka az mindig kifizetődik. A pályakezdő edzőknek pedig azt, hogy mindig tartsák a kapcsolatot a játékosaikkal a pályán kívül is, hisz egy edző nem csak addig edző, ameddig kimegy a pályára és megtartja az edzést. Utána is ugyanúgy foglalkozni kell a gyerekekkel, én mindig ezt teszem, figyelek rájuk és bármikor fordulhatnak hozzám.

További programok »

Gyula

Ezt tegye, ha a COVID-19 tüneteit észleli!

Itt van a koronavírus járvány második hulláma, az országban napról napra több embernél igazolódik a vírusfertőzés. Írjuk, kit keressen és hova forduljon segítségért, ha tüneteket észlel magán.
2020. szeptember 17. 09:55
FEL