Petőfi szenvedélyes biliárdos volt - a költőről másképp Zsille Gábor előadásában

2023. február 25. 08:23 | Kovács Andrea

A nemzet egyik legnagyobb költője és forradalmára születésnek 200. évfordulója alkalmából 2022-ben Kárpát-medence szerte alakultak a Petőfi Klubok. Az életét és munkásságát bemutató programsorozathoz a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ is csatlakozott, ahol ezúttal Zsille Gábor „Petőfi másképp” című előadásán tudhattak meg érdekességeket a költőről a résztvevők.

- Azzal a céllal jöttem ide, hogy kevésbé ismert oldaláról mutassam be Petőfi Sándort. A rendhagyó irodalomórán olyan érdekességeket mondok el a költő életéről, szokásairól, amik nem szerepelnek az iskolai tankönyvekben, nincsenek a köztudatban - mondta el kérdésünkre Zsille Gábor.

 

 

A József Attila-díjas költő, műfordító elárulta: Petőfi Sándor öntörvényű, lázadó, a szabályokat folyton megszegő személyiség volt, aki szenvedélyesen biliárdozott és napi több litert kávét is megivott. Nem pusztán egy alföldi parasztgyerek, hanem egy ízig-vérig városi polgár volt, aki nagyon színvonalas és élénk szellemi életet élt. Kávéházakba járt, több nyelven beszélt, magasan kvalifikált, nagyon izgalmas és vagány, belevaló ember volt.

 

 

Az Erkel Ferenc Művelődési Központ 2022 márciusában csatlakozott az országos kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a költő születésének 200. évfordulójára Petőfi klubok alakuljanak. A programban résztvevő intézmények különféle eseményeken ismertetik meg a résztvevőket a reformkori költőóriásunk személyiségével, életművével, szakmai pályafutásával. Gyulán is több ingyenes előadást szerveztek már Petőfi életével és munkásságával kapcsolatban, ilyen ez a mai előadás is – tájékoztatott Repisky Dániel kulturális szervező.

 

 

 – Ötven előadásunk volt már, rendhagyó tanórák, ismeretterjesztő előadások, de akár kisebb színházi produkciók is, amelyekkel igyekszünk minden korosztályt megszólítani. A cél, hogy egy olyan programsorozatot kínáljunk az érdeklődőknek, ahol minden korosztály megtalálja azt a kedvére való rendezvényt, amelyen Petőfi személyiségét és munkásságát jobban megismerheti - tette hozzá a Művelődési Központ munkatársa.

 

 

Nemcsak az Erkel Ferenc Művelődési Központban és a Vigadóban vannak a Petőfi klubos programok, hanem a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban, illetve a gyulai kiállítóhelyeken is több program valósult már meg a Petőfi Klub rendezvénysorozatban, amely 2023-ban is folytatódik – mondta el Repisky Dániel.

 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL