Petíciót nyújtanak be a szépségipari dolgozók

2021. március 19. 14:48 | behir.hu

Összefogtak a szépségipari dolgozók, hogy újranyithassanak – majdnem 50 ezren írták már alá a petíciót. Azzal érvelnek, hogy eddig is minden higiéniai előírást betartottak, és vállalkozóként a bértámogatás sem segít nekik, ezért veszélyben a megélhetésük. A március 8-án életbe lépett szigorítások következtében sok más üzlet mellett a fodrászatoknak, kozmetikáknak, körömszalonoknak is be kellett zárniuk.

A korlátozás eredetileg két hétre szólt, de mivel a járványügyi adatok továbbra is csak romlanak, Gulyás Gergely a március 18-i kormányinfón már arról beszélt: a kormány szeretne minél hamarabb nyitni, de egyelőre még nem tud konkrét dátumot mondani.

Mindazonáltal viharos gyorsasággal terjed az a petíció, amelynek szerzői arra kérik az operatív törzset, hogy ha március 22-én nem is, de minél hamarabb engedélyezzék számukra az újranyitást.

Azzal érvelnek, hogy szakmájukból kifolyólag eddig is nagy hangsúlyt fektettek a fertőtlenítésre, a pandémia előtt is sokan maszkban, kesztyűben dolgoztak. A vírus megjelenése óta pedig még inkább betartják az egészségügyi előírásokat: egyszerre egy szakember csak egy vendéggel találkozik, az üzletekben pedig most nem fogadnak a vendégen kívül kísérőket, hozzátartozókat.

Kitérnek arra, hogy védőfelszerelésben dolgoznak – akárcsak az egészségügyben –, a vendégek előtt és után is fertőtlenítik a munkafelületeket, asztalokat, kilincseket, eszközöket.

A vendégeknek adott időpontokat pedig tágabbra vették, így a vendégek nem találkoznak egymással. 15-20 perces szünetet kalkulálnak be két ember közé, ezalatt végzik el a szükséges fertőtlenítéseket, szellőztetést.

Azért is nagyon fontos számukra, hogy legyen bevételük, mert a szépségiparban dolgozók döntő többsége KATA-s vállalkozói formában végzi a tevékenységét, így nem jogosultak a bértámogatásra.

– Ha mi bezárunk, egészen egyszerűen nincsen bevételünk, kiadásunk viszont ugyanúgy van. A családjainkat is el kell tartani, számos esetben előfordul, hogy egy házasságban mindkét fél a szépségiparban dolgozik, de bármelyik családfenntartó féltől érkező bevétel kiesése jelentős veszteség egy családnak, a többgyermekeseknek, és a gyerekét-gyerekeit egyedülállóként nevelő szülőknek egyaránt – fogalmaznak. Ráadásul sokuk magánszemélytől vagy cégtől veszi bérbe az üzlethelyiséget, nem az önkormányzattól, amelyet a legtöbb esetben továbbra is fizetniük kell.

Azzal is érvelnek, hogy a tavalyi korlátozások során számos szépségipari szakember önkéntesen szüneteltette a tevékenységét, akár több hónapig is zárva tartott, bízva a helyzet javulásában. Emiatt sokuk tartalékai jelentősen elapadtak, a meglévő 2 hétnél hosszabb lezárást egyszerűen már nem bírnának el.

Így van ezzel a petíció egyik ötletgazdája, Drabant Fruzsina is, aki 10 éve dolgozik műkörmösként saját újpesti szalonjában. Forgalma már a kötelező bezáratás előtti hónapokban jócskán lecsökkent: ahogy a vendéglátás és a turizmus bedőlt, az ezekben a szektorokban dolgozó vendégek szinte teljesen eltűntek, az idősebb korosztály pedig nem mert jönni.

– A szépségipar valahol mindenképp luxus, nem csoda,hogy ha valaki megszorul, akkor az elsők között ezt vonja meg magától – teszi hozzá. Ugyanakkor még a megmaradt vendégkör is nagy segítséget jelentett neki anyagilag: gyakorlatilag a túlélést, mivel azóta semmi bevétele nincsen.

Ő amiatt állt a kezdeményezés élére, mert felismerte, hogy a szépségipari szakmának nincs semmilyen érdekvédelmi szervezete, ezért ha változást szeretnének elérni, muszáj önerőből szervezkedniük. Szabad szolgáltatók néven létrehoztak egy Facebook-csoportot is, aminek alig pár nap alatt már több mint 20 ezer tagja van.

Több forrásból is arról értesültünk, hogy vannak olyan szakmabeliek, akik a lezárás idején is dolgoznak, lakásukon fogadva törzsvendégeiket. Fruzsina erre azt feleli, az emberi oldalát megérti, ugyanakkor ő sosem csinálna ilyet, inkább annak a híve, hogy hivatalos keretek között vigyék végig a kezdeményezésüket.

Azzal persze tisztában van, hogy egy internetes petíció önmagában még nem sokat jelent, akármilyen sokan is írták alá.

– Látjuk a számokat, reálisan nézve aligha létezik olyan kormány, ami ebben a helyzetben lazítana. Mégis szeretnénk, ha eljutna a döntéshozókhoz az akció híre, és a higiéniai feltételek betartásával engedélyeznék, hogy minél hamarabb újra dolgozhassunk – fogalmaz, hozzátéve: ha erre semmiképp nincs mód, akkor valamiféle alternatív bértámogatásra lenne szükség, amivel a KATA-sok is élni tudnának.

Neki személy szerint jövő hétnél tovább aligha tartanak ki a tartalékai, utána egyelőre fogalma sincs, mihez kezd.

– Mi, vállalkozók mindig megteremtettük magunknak azt a pénzt, amire a megélhetéshez szükségünk van. Az, hogy nem tudunk dolgozni, teljesen földhöz vág bennünket, mivel még alternatívánk sincs, mint mondjuk egy étteremnek, ami átállhat házhoz szállításra – összegzi.

 

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

További programok »

FEL