Péter, Pál után a kakukk is hallgat már

2016. július 13. 10:22 | Laczkó Viktória

A hiedelmek jó része ma már feledésbe merült, pedig a természetben dolgozó emberek, így a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai is tapasztalják, hogy ezek a régi megfigyeléseken alapuló népi igazságok még mindig helytállóak - írja a kmnp.hu.

Valaha úgy tartották: Péter, Pál napján „megszakad” a búza töve, ezért meg lehet kezdeni az aratást. Ezen a napon gyakran még akkor is suhintottak a kaszával egyet-kettőt a búzatáblába, ha az nem érett még meg a betakarításra. Június 29-ét még napjainkban is sűrűn emlegetik az aratási időszak kezdeteként, de már vannak jóval korábban érő búzafajták is.

Egy másik népi hiedelem szerint Péter, Pál napjától kezdődően elhallgat a kakukk. Ebben is van igazság, ugyanis az énekesmadarak (nemcsak a kakukk) költési időszaka ekkorra már véget ér, s így egyre ritkábban szólalnak meg. Természetesen időnként még júliusban is hallatják hangjukat, de korántsem olyan sűrűn, mint a megelőző hetekben.

Egykor a halászok ezen a napon ünnepet tartottak. Az ő védőszentjük ugyanis Szent Péter. A halász céhek Péter-Pálkor gyűlést tartottak, s ekkor zajlottak a mesteravatások is. Valaha ennek a mesterségnek jóval nagyobb szerepe volt Magyarországon, a folyószabályozások előtt sok volt a természetes vizekben a hal és sokan éltek halászatból. Péter-Pál napját időjárási szempontból is mérföldkőnek tekinthetjük. A júniusi kellemes nyár rendszerint ekkor csap át nyomasztó hőségbe, s ekkortájt várnak ránk a leghosszabb és legmelegebb éjszakák.

FEL