Péter Enikő: Nem szeretek csak úgy „üresben” ülni a filmnézés közben sem

Jó pár esztendeje a Mindenhol Otthon Zenekar énekesével balkáni dallamokat dolgoznak fel, Lovas Gabi közreműködésével. Megjegyzi, Gabival ellentétesen ő a válaszútnál a zene szakot választotta a képzőművészet helyett, így 12 évig az székelyudvarhelyi Palló Imre Zene és Képzőművészeti iskolájába járt, ugyanis a két dolgot nem lehetett egyszerre csinálni. A zene imádata már kisgyermek korában megmutatkozott és nővére zenei tanulmányai arra sarkallták, hogy ő is ebbe az irányba menjen.

„Az érettségit követően eldöntöttem – meséli –, hogy magyar területen szeretnék tanulni. A Jókai színházban volt néhány földim, így a Színitanházba jelentkeztem. Ráadásul Csaba közel van a határhoz, így – akkor még úgy gondoltam – innen könnyebb hazajutni. A Színitanház után a Tessedik főiskolán elvégeztem az andragógia szakot, ahol Herczeg Tamás volt a konzulensem, utána kerültem a Csabagyöngyébe; jelenleg pedig a FETA-nál dolgozom.”

A karantén ideje alatt kezdett el ismét amigurumikat készíteni és fejleszteni magát; tegeződtünk.

– Nekem a színpadi dolgaid megvoltak, de egyszer csak a Facebookon szembejöttek az amigurumijaid.

– A horgolás alapjait még a nagymamámtól tanultam; a YouTube videói által folyamatosan tovább képzem magam, illetve mintákat gyűjtök. Általában nem szeretek csak úgy, üresben ülni film nézés közben sem.

– A karantén-időszak egyik szép hozadéka, hogy egy csomó látens tehetség előbukkant a fiókból.

– Voltak mindig is korszakaim: egy időben a festésre voltam nagyon rászakadva és sokáig egész nap csak az hajtott.

– Miért hagytad abba?

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy most csak most szüneteltetem. Mivelhogy a lakásomban van egy műhelyszobám, és a veszélyhelyzet miatt vidéken töltöttem napjaimat, egyszerűbb volt három szatyor motringgal átbútorozni. A vírus alatt heti egyszer azért mindig bejártam.

– Megetetni a tengerimalacokat.

– Megetetni a virágokat, befizetni a csekkeket stb.

– Nem félted magad attól, hogy beüt egy újabb hatás, és szögre akasztod az amigurumikat?

– Nem. Megvannak már a csapások: az ének és a festészet mindig marad, továbbá a bútorfelújítás, a horgolás – amikben mind amatőr vagyok, de a lényeg az, hogy ezek megnyugtatnak és kikapcsolnak.

– A hangodat nem szeretnéd kamatoztatni?

– Miért? Milyen?

– Amikor a telefonban egyeztettük ezt az interjút, majdhogynem vigyázzba álltam. Klassz a kiejtésed, az orgánumod. Rádió?

– Nem gondolkoztam még rádiózásban…. van egy kis tájszólásom; és Nagy Gyula bácsi – aki beszédtechnika tanárom volt a színházban – anno azt mondta, hogy „Enikő, el ne felejtse ezt a nyelvezetet, de ezzel nem lehet színpadra állni és Shakespeare-t előadni; meg kell tanulni a színpadi beszédet”. Amúgy, amikor a barátaim olykor hazakísérnek, félig-meddig megdöbbenve tapasztalják, hogy amint átlépjük a magyar-román határt, azt mondják, hogy „Úristen, teljesen másképp ejted ki a szavakat”. Ez nekem tudat alatt megy.

– De már nem kívánsz visszamenni.

– Dehogynem! Minden nap. Már jó tízenéve honvágyam van. Most már körülbelül hat hónapja nem tudtam hazamenni, úgyhogy ahogy nyílnak a határok én ott leszek. (mosolyog)

– Mi lesz a következő csapás?

– Folytatom a munkát és hosszú távú tervem egy olyan kézműves csapat és hely létrehozása, ahol nemcsak kipróbálni lehetne különböző technikákat, hanem ajándékboltként is funkcionálna. Messzemenő terveim is vannak és ezer ötletem, de ehhez még fejlődnöm kell.