Perui ellenfele ellen nyert Rapport Richárd a sakkolimpián

18:52 | Bimbó Lajos

A fővárosi BOK Csarnokban találkoznak a földbolygó legjobb sakkozói szeptember 10. és 23. között a 45. Sakkolimpia küzdelmeiben. A sakkvilág legjobban várt viadalán a magyar színeket hat csapat képviseli. A hazai keretek jól vették az első fordulót, a második etapban a gyulai kötődésű Rapport Richárd is asztalhoz ült.

A hazai együttesek az első napon igencsak kitettek magukért, mind a hat csapat győztesen állhatott az asztalok elől. A világesemény második körében Rapport Richárd, a gyulai kötődésű nemzetközi nagymester is kézbe vette bábuit. Az újra a hazai színekben versenyző sakkozó a perui Jorge Cori ellen ült asztalhoz, győzelmének is köszönhetően pedig az A jelű együttes 3,5-0,5 arányban legyőzte Peru nemzeti csapatát.

A nyílt tornán Magyarország B csapata Skócia ellen győzött, a C jelű keret azonban nem bírt lengyel riválisával. A női mezőnyben az A csapat 3.5-0.5-re győzni tudott Ecuador ellen, a B együttes Izlandot sakkozta le, a C gárda azonban kikapott spanyol riválisától.

Eredmények:

Nyílt:

Magyarország A–Peru 3.5-0.5

Rapport Richárd (2715)–Jorge Cori (2609) 1-0, Gianmarco Leiva (2389)–Szjugirov Szanan (2644) 0-1, Berkes Ferenc (2605)–Diego Saul Rodri Flores Quillas (2451) 0.5-0.5, Fernando Fernández Sánchez (2399)–Gledura Benjámin (2628) 0-1.

Magyarország B–Skócia 3-1

Kozák Ádám (2609)–Andrew N Greet (2405) 1-0, Hamish Olson (2384)–Bánusz Tamás (2605) 0-1
Antal Gergely (2544)–Frederick Walhausen Gordon (2351) 0.5-0.5, Murad Abdulla (2312)–Papp Gábor (2550) 0.5-0.5.

Magyarország C–Lengyelország 1-3

Jan-Krzysztof Duda (2732)–Kántor Gergely (2537) 1-0, Krstulovic Alex (2452)–Kacper Piorun (2599) 0.5-0.5, Mateusz Bartel (2618)–Juhász Ágoston (2427) 1-0, Karácsonyi Gellért (2403)–Szymon Gumularz (2571) 0.5-0.5.


Női:

Magyarország A–Ecuador 3.5-0.5

Anahí Ortiz Verdezoto (2229)–Hoang Thanh Trang (2351) 0-1, Terbe Julianna (2245)–Evelyn Wagenschütz (2036) 0.5-0.5, Rocio Vasquez Ramirez (1981)–Papp Petra (2259) 0-1, Lázárné Vajda Szidónia (2283)–Analia Karen Miranda Vargas (1891) 1-0.

Magyarország B–Izland 3.5-0.5

Mihók-Juhász Barbara (2193)–Lenka Ptacnikova (2065) 1-0, Johanna Bjorg Johannsdottir (2013)–Lakos Nikoletta (2192) 0-1, Karácsonyi Kata (2233)–Hallgerdur Thorsteinsdottir (1938) 0.5-0.5, Idunn Helgadottir (1837)–Terbe Zsuzsanna (2168) 0-1.

Magyarország C–Spanyolország 0-4

Marta García Martín (2318)–Sulyok Eszter (2080) 1-0, Gömböcz Zsófia (2061)–Sabrina Vega (2374) 0-1, Ana Matnadze (2338)–Davaademberel Nandin-Erdene (2039) 1-0, Sipos Stefánia (1993)–Monica Calzetta Ruiz (2199) 0-1.

További programok »

FEL