Perecz Márk háromszoros országos bajnok

2021. november 3. 16:28 | behir.hu

A győri Olimpiai Sportparkban rendezték meg október utolsó szombatján a junior B- és a serdülő B-korcsoportos fiúk országos bajnokságát, ahol Gyáni János tanítványai ismét szép eredményeket hoztak.

A Békés Megyei Kano Judo SE csak október hónapot tekintve negyedik országos bajnokát avatta.

Az egyesület serdülő válogatottja, Perecz Márk e hétvégén Oroszországban indult volna nemzetközi megmérettetésen, amit a vírushelyzet miatt lemondtak a szervezők, így végül saját korosztályos bajnokságán indult nagy esélyekkel. Márk nem lelt méltó ellenfélre a tatamin, változatos technikákkal és magabiztos judoval múlta felül vetélytársait. Négy csodálatos ippon értékű győzelmet követően lett a -66 kg-os súlycsoport legjobbja. Ezzel az aranyéremmel, immár háromszoros országos bajnoknak mondhatja magát.

Szintén serdülő B korosztályban indult el a pluszosok között, Petrovszki Márk, aki mondhatni még ismerkedik a versenyzéssel, most vett részt harmadik versenyén. Márk technikásan mozgott a szőnyegen első mérkőzését wazari és ippon ponttal nyerte, majd a negyeddöntőben hibát vétett és wazarival alulmaradt, így vigaszágon folytatta a versenyt. A visszamérkőzések során két gyors és határozott ippon értékű dobással kvalifikálta magát a bronzmérkőzésbe. A csabai reménység végül szép technikával megszerezte a bronzérmet.

A juniorok között +100 kg-ban Bozó Bence és Kara Bence állt tatamira. Két győzelmet követően egymással mérkőztek meg, melynek a tétje a bronzérem volt. A mérkőzés folyamán látható volt a csapattársi ismerettség, eddig a többszörös bajnok Kara Bence hozta a meccseket, azonban most Bozó Bence megszakította a papírformát és ipponnal múlta felül társát, így Bozó Bence bronzéremmel tért haza, míg Kara Bence pontszerző negyedik helyen végzett.

A nagy juniorok között-66 kgban bronzérmet szerző, Őzbas Yasin ezen a versenyen mérettette meg magát először új súlycsoportjában -73 kg-ban. A fogyasztás nehézségeinek elmaradása látszódott Yasin judoján, mentálisan és fizikálisan is pozitív irányt vett. Két látványos ippon értékű dobást követően a negyeddöntőbe jutott, ahol hibát vétett, így vigaszágon folytatta a küzdelmet. Szintén két taktikus és magabiztos győzelmet követően az új súlycsoportban is bronzéremért mérkőzhetett meg, Yasin végül pontszerző ötödik helyen zárt.

A héten kerül megrendezésre az U23 korosztály Európa-bajnoksága Budapesten, ahol a BM Kano Judo SE kiemeltje, Özbas Szofi is tatamira áll november 5-én.

További programok »

FEL