Pénzt kínált az egyenruhásoknak, eljárás indult a csempész ellen

2025. február 13. 07:20 | behir.hu

Több száz liter alkoholt rejtett a bútorok közé az a román sofőr, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a kéthalmi pihenőhelyen ellenőriztek. A férfi olyan kibúvót keresett a kontroll alól, ami még inkább súlyosbította helyzetét – olvasható a szervezet közleményében.

Mint írják, a pénzügyőrök egy moldáv rendszámú kisteherautót tereltek le az M43 sztrádáról, rutinellenőrzésre. A két férfi – sofőr és útitársa – különféle bútorokat szállított Írországba. Azonban a raktér átvizsgálásakor kiderült, hogy az ingóságok alatt, számozott dobozokban különféle alkoholtermékek, magyar zárjegy nélküli cigaretta és némi fogyasztási dohány is lapul. Ahogy a járőrök egyre bentebb haladtak a platón, egyre több jövedéki termék került elő – már akkor látszott, hogy jóval többről van szó, mint a jogszabályban megengedett mennyiség.

A sofőr ekkor a pénzügyőrök közé lépett és pénzt kínált fel, hogy elkerülje az eljárást. Kollégáink azonnal értesítették a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség munkatársait, akik korrupciós bűncselekmény miatt nyomozást indítottak.

Az egyenruhások több mint 300 liter, igazolatlan eredetű alkoholterméket, 20 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát és némi fogyasztási dohányt foglaltak le, összesen több mint 700 ezer forint értékben. Jövedéki törvénysértés miatt indítottak eljárást – olvasható a közleményben.

A hatóság felhívja a figyelmet arra, hogy pénzügyőrei rendészeti jogkörükből adódóan, mozgó egységekkel az egész ország területén végeznek mélységi ellenőrzéseket, melyek célja minden olyan jogellenes cselekmény felderítése, amely veszélyezteti az Európai Unió állampolgárainak biztonságát.

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatósága.

További programok »

Itthon

A forradalom és szabadságharc előestéjén emlékezett a békéscsabai MSZP

A Magyar Szocialista Párt Békéscsabai Szervezete hagyományaihoz híven március 14-én, a forradalom előestéjén gyertyagyújtással emlékezett a márciusi ifjakra, akik kiálltak az elnyomás ellen és a forradalom kiemelkedő alakjaivá és vezéreivé nőtték ki magukat. Az alábbiakban az MSZP békéscsabai szervezetének közleményét változtatás nélkül adjuk közre.
2025. március 15. 16:26
FEL