Pedagógusok világnapja: Budapesten és több városban is sztrájkolnak

2022. október 5. 13:45 | behir.hu

Október 5-én, a pedagógusok világnapján Budapesten szülőkből, pedagógusokból és diákokból álló, több kilométeres élőlánccal kezdődött az országos tüntetés- és sztrájksorozat: Sok településen és egyes budapesti kerületekben más megmozdulásokat is terveztek, többen pedig a szolidaritásukat fejezték.

 

A budapesti, délutáni egységes programsorozat első része 17 órától 19 óráig tart majd a Margit hídon. A diákok, tanárok, szülők azzal a céllal vonulnak utcára, hogy megmutassák a kormánynak: a tanárok jelenlegi helyzete tarthatatlan, és hogy joguk van sztrájkolni, hiszen a sztrájk alapjog. 

A budapesti események a szolidaritási koncerttel érnek majd véget a Kossuth téren, ahova a Margit hídról vonulnak át a résztvevők. Az eseményen  Molnár Áron mellett fellép a Funktasztikus, a Mered, Szakács Gergő, Nági & Betti, Agócs Márton, a Damara, Péterfy Bori & Love Band és a Kiscsillag zenekar is. 

Több vidéki településen is élőlánccal, sztrájkkal, flashmobbal csatlakoztak tüntetéshez, állnak ki a pedagógusok jobb anyagi és erkölcsi megbecsüléséért, jogaiért, és vannak, akik a szolidaritásukat nyilvánítotják ki a legkülönbözőbb módon. 

Forrás: eduline.hu

 

További programok »

FEL