Néhányan azt hitték, hogy esni fog az eső, délután csepergett is, de a jazz koncert elzavarta a felhőket és szépszámú hallgatóság élvezhette a Pataj Péter Jazz Quartet (Csikós József - billentyű, Hász Eszter - ének, Imre Ákos - dob) koncertjét a stégszínpadon, az Élővíz-csatorna partján.
– Volt egyszer egy koncertünk, amikor egy idősebb úr konkrétan szerzői névvel és címmel megkérdezte, hogy miért nem játszottuk az adott művet. Meglepődtem, mert viccesen azt szokták mondani, a jazz-t dzsezzisták játszák jazz zenészeknek. És mégsem. Itt, Csabán egyre jobban értik és szeretik ezt a zenét és ez nekünk csak öröm – mondta el a formációban nagybőgőn játszó, Békéscsabáról elszármazott muzsikus.
A repertoárban felcsendültek a közismert jazz sztenderdek és három Cserháti szám is, némileg átdolgozva. A hallgatóság érdeklődéséről elég, ha annyit jegyzünk meg, lelkes tapssal kísérte a szólókat és a korosztályos lefedettség 0-99-ig tartott, ha jól számoltam...
– Mindig szívesen játszunk Békéscsabán, hálásak vagyunk, hogy most is sok ember tisztelt meg bennünket a jelenlétével. Persze ez Petinek (Pataj Péter - a szerk.) is köszönhető. Azt hiszem, a jazz manapság már magával ragadó zenei műfajnak számít, én kisgyermekkent szeretem bele és azóta is ezt művelem - mondta el Csikós József billentyűs, az Élővíz-csatorna fölött, a lassan besötétedő szerda estén, a Munkácsy Negyed közepében.