Békéscsabán kedden reggel is sorra állították meg és ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök használatát. Egy biztos – ezen apparátusok megléte és alkalmazása életeket ment, sokan éppen ezért nem felejtik el használni azokat, még egy rövid úton sem. Ezzel szemben sajnos vannak, akik csak a bírságtól félve használják az eszközöket.
Az akció elsősorban a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, továbbá segédmotorosok és motorkerékpárosok esetében a bukósisak használatára terjed ki.
– Kollégáim az év minden napján ellenőrzik ezeknek a használatát, ezen felül pedig a rendőrség igyekszik a kampányokban felhívni a figyelmet a különböző passzív biztosnági eszközök használatának fontosságára. A tapasztalat azt mutatja, hogy ilyenkor valamelyest javul ez a morál, és többen használják azokat, de még mindig nap mint nap sérülnek meg emberek az utakon. Tapasztaljuk azt is, hogy a biztonsági övet nem használták, ezáltal sokkal súlyosabb, vagy tragikus kimenetelű baleseteket szenvednek – fejtette ki Deményné Tűri Zsanett rendőr százados.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos volna, ha az emberek nem a bírságtól való félelem miatt használnák a biztonsági eszközöket, hanem annak tudatában, hogy azok segítségével elkerülhetik balesetek esetén a komolyabb sérüléseket.