A gyulai együttes újoncként vágott neki a harmadosztályú pontvadászatnak. A fürdővárosi alakulat kiválóan teljesített az őszi szezonban, két előrehozott tavaszi mérkőzésének megnyerésével pedig a tabella első helyéről várhatta a tavaszi kezdést.
Ekker Attila vezetőedző elmondta, az egész csapat tisztában volt vele, hogy egészen más szemszögből fogják nézni ezután a gárdát a tavaszi szezonban az ellenfelek, hiszen már nem feljutó csapatra, hanem éremesélyes együttesként tekintenek rájuk. Ez érezhető is volt a mérkőzéseken, a vetélytársak hatványozottabban figyelik a gárdát.
– Számoltunk azzal, hogy nehezebb feladatunk lesz, a begyűjtött pontok alapján is eldönthetjük, hogy ez beigazolódott. Volt egy pillanat a bajnokság egy bizonyos szakaszában, amikor úgy tűnt, hogy talán ez túl nehéz feladat is lehet nekünk. Igyekeztünk rendezni a sorokat, most zsinórban tudtunk nyerni három mérkőzést. Ezzel úgy érzem, hogy visszajött a remény, újra nyitott lett a bajnokság és még mindig van sanszunk az élen zárni – ismertette a vezetőedző.
Ekker Attila kiemelte, ezt a lehetőséget a keret tagjai maguknak teremtették meg, azzal, hogy remekül szerepeltek a bajnokság őszi szakaszában. A lehetőséget megteremtve pedig a gárda igyekszik kihozni ebből a maximumot és mindent meg fog tenni a hátralévő három mérkőzésen azért, hogy ezt beteljesítse. Hozzátette, ha nem így sikerül, akkor sem kell szégyenkezni a csapatnak teljesítménye miatt, hiszen ez alapból nem volt elvárás.
A gyulai együttes a következő fordulóban, hazai pályán fogadja majd az ESMTK gárdáját, mely a hétközi fordulóban vereséget szenvedett a tiszaföldvári arénában. A gyulai vezetőedző aláhúzta, a fürdővárosi gárdának eddig is az volt a legfőbb fegyvere, hogy saját magával foglalkozott, így kell tennie most is. Mégis, kérésünkre egy kicsit elemezte a mezőny utolsó három mérkőzését.
– Ha a tabellát nézzük az ESMTK még mindig dobogóra akar kerülni, amelyhez matematikailag is megvan minden esélye. A Vasas az utolsó fordulóban ide érkezik. Egy nagyon motivált, jól összerakott, fiatal csapatról van szó, akik végig nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Idegenben pedig megyünk ahhoz Szolnokhoz, akikről halljuk, hogy több sebből is vérzenek. Edzőcserén estek túl, ez előző fordulóban egy győzelmet is tudtak szerezni. Ez sem lesz egy könnyű mérkőzés, főleg úgy, hogy a szolnokiak mindenképpen egy piacképes csapatot szeretnének hátra hagyni – ismertette Ekker Attila.
Nagy Sándor az előző mérkőzésen kezdőként lépett pályára, a védő pedig a vezető találat megszerzésével hálálta meg a bizalmat. Mint mondta, a csapat erejét az egységesség adja.
– A csapaton belül most nagyon jó a hangulat, köszönhetően annak, hogy sorozatban nyertünk három mérkőzést. Ezzel életben tartottuk a bajnoki címre való esélyünket. Bizakodva várjuk az utolsó három fordulót mivel megvan még az esélyünk a bajnoki címre és a feljutásra – árulta el Nagy Sándor.
A Gyulai Termál FC május 11-én, vasárnap 17 órától néz szembe az ESMTK együttesével az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A fürdővárosi keret ezután a Szolnoki MÁV SE otthonába utazik, majd a bajnoki pontvadászat záró fordulójában, a jelenlegi harmadik helyen álló Vasas II. együttese elleni hazai mérkőzéssel zárja a szezont.