Pár héten belül elkezdődhet Levente gyógykezelése

2019. november 3. 14:22 | behir.hu

Összegyűlt a 700 millió forint az izomsorvadással küzdő, alig kétéves kisfiú gyógykezelésére. A budapesti kórház megrendelte a gyógyszert és felkészült Levente fogadására, aki rövid idő alatt a második SMA-s kis beteg, akinek megkezdhetik a kezelését. A kisfiú ezzel esélyt kap egy teljes életre – közölte az M1 Híradója.

Levente az a gerinc-izomsorvadásban szenvedő kisfiú, akinek gyógyulásáért Zente után másodszorra is összefogott az ország. Süteményvásárok, futóversenyek, családi napok, jótékonysági programok sokaságát szervezték. A pénz folyamatosan gyarapodott, és egy hónap alatt összegyűlt a szükséges 700 millió forint.

A ritka, öröklődő betegséget egy éve diagnosztizálták Leventénél. Kezeit tudja mozgatni, de ülni nem tud egyedül. Ha nem kapna kezelést, teljesen lebénulna. A család bízott a csodában, de azt mondták, egyelőre még nem hiszik el, hogy meg is történt.

Zolgensma a neve a méregdrága amerikai gyógyszernek. A tudomány jelenlegi állása szerint ez az egyetlen gyógymódja a gerincvelő-izomsorvadásnak. Egyszeri kezeléssel olyan génállományt juttatnak be testbe, amely a hiányzó fehérjét pótolja, és újraindítja az izomműködést.

A gyógyszert május óta forgalmazzák, a világon eddig összesen 100 gyermek kapta meg. Magyarországon a példátlan társadalmi összefogásnak köszönhetően először a másfél éves Zente. Kedden adták be neki az injekciót a Bethesda Kórházban, mostanra már haza is engedték, állapotát rendszeresen ellenőrzik majd.

Fontos, hogy Levente is minél előbb hozzájusson, a speciális génterápiát ugyanis csak két éven aluli gyermekeken tesztelték hatásosan. Levente pedig december 20-án tölti be a kettőt.

Levente gyógyszerének a beszerzés már elkezdődött. Amerikából hozzák Magyarországra. Extrém körülmények között, mínusz 60-80 Celsius fok között kell szállítani. A beadás azonnal megtörténhet, ahogy megérkezett a készítmény. A Bethesda Kórház orvoscsapata felkészült az újabb kezelésre.

Hazánkban évente nagyjából 10-15 gyermek születik gerincvelő-izomsorvadással. Számukra az egyetlen esélyt a teljes életre csakis a a génterápia jelentheti.

 

Forrás: hirado.hu

 

További programok »

Itthon

Internetre feltöltött videókban fenyegette haragosát a csabai férfi

Személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó fogházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt egy 42 éves többszörösen büntetett előéletű, békéscsabai illetőségű, de kétegyházi tartózkodási helyű férfival szemben, aki az internetre feltöltött videókban életveszélyesen megfenyegette egyik haragosát.
11:10
FEL