Papp Olivérnek szerveztek jótékonysági rendezvényt Gyulán

2022. október 8. 13:30 | Csiffáry Zsuzsanna

Első alkalommal rendezett jótékonysági családi napot és főzőversenyt a Hajrá Gyula Civil Baráti Társaság. A vár előtti téren kézműves vásár, helyben készített ételek és szórakoztató programok várták az érdeklődőket. Az esemény apropója egy jótékonysági gyűjtés volt, amellyel a 2 és fél éves kaszaperi kisfiú, Papp Olivér gyógyulását támogatják.

Papp István, a rendezvény főszervezője a behir.hu kérdésére elmondta, hogy Papp Olivér javára szervezték meg a jótékonysági főzőversenyt, illetve a kézműves vásárt. Az esemény széles programlehetőséget kínál a kilátogatók számára, hiszen a kézműves standok mellett van lehetőség helyben készített ételek fogyasztására is, de néptánc produkciót is megtekinthetnek, valamint koncertek sora garantálja a jó kedvet. 

– Papp Olinak szerveztük meg ezt a rendezvényt, mert egy súlyos betegségben, leukémiában szenved. A rendezvényen befolyó összeget a családnak ajánljuk fel, mert nagyon sokat járnak Szegedre, speciális kezelésre. Szeretnénk segíteni Olivérnek, illetve a család helyzetét megkönnyíteni – hangsúlyozta Papp István. A főszervező kiemelte, hogy később sem "engedik el" Oli kezét, hiszen tavasszal újabb akcióval készülnek. 

Kónya István, Gyula alpolgármestere úgy fogalmazott, hogy minden jótékonysági eseményen örömmel vesz rész Gyula városa. 

– Azt gondolom, hogy emberi kötelességünk segíteni egy ilyen helyzetben, pláne, ha tudunk és módunkban is áll. Jelen esetben Papp Olivér gyógyulása érdekében jöttünk össze. Az teljesen mindegy, hogy kaszaperi kisfiúról van szó, a kezdeményezés mögött Papp István mentős áll – összegzett Kónya István. 

– Elképesztő hálát érzünk, és nem is nagyon tudom szavakba önteni azt, ami ma itt történik. Hogy pont a mi kisfiúnkért mozdult meg ennyi ember, el sem hiszem. Nem tudom mivel meghálálni – fogalmazott Pappné Gulyás Lilla

 

 

Kurilla Simon Annamária, az Alapítvány A Kaszaperiek Boldogulásáért civil szervezet kuratóriumi elnöke is jelen volt az eseményen.

– Speciális esetről van szó, hiszen Olivér kaszaperi, és a mi szervezetünk a helyi rászoruló gyermekeket támogatja, akár a kultúra, sport és az oktatás területén. Olivér esete felhívta a figyelmünket, örömmel veszünk részt a rendezvényen. Reméljük, hogy az általunk elkészített ebéd lesz olyan finom, hogy sokan megvásárolják azt – fogalmazott az elnök.

 

Galéria

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL