Pándy Kálmánra emlékeztek a gyulai kórházban

2018. október 17. 18:43 | Kovács Andrea

Harminckettedik alkalommal rendeztek emléknapot Pándy Kálmán, a gyulai kórház névadójának tiszteletére. A megemlékezés mellett az ünnepségen adták át a Pándy-emlékérem, valamint a Pándy-nővér és Réthy-nővér díjakat is. Egyúttal a hivatásukat a gyulai kórházban kezdő egészségügyi szakemberek az ünnepségén tették le esküjüket.

 

 

Az ünnepség előtt immár hagyományként a Pándy-emlékéremmel kitüntetett orvos emlékfát ültetett. Az emlékülésen Dr. Szabó Ferenc orvosigazgató a kórház névadó orvosára emlékezett, majd elmondta: ezen a napon olyan díjakat adnak át az orvosoknak és a szakdolgozóknak, amelyek az egészségügyi pálya életútjának bizonyos szakaszait jelképezi. Ezek közül a legmagasabb elismerés a több évtizedes, lelkiismeretes orvosi munka elismeréseként a Pándy-emlékérem, amelyet idén Dr. Suhajda János szülész-nőgyógyász főorvos kapott.

Dr. Suhajda János 1969 óta dolgozik a gyulai kórházban, immár nyugdíjasként. Számtalan újszülöttet segített a világra, köztük sok, az ünnepségen résztvevő egészségügyi dolgozó gyermekét is, akik megkönnyezték a főorvos búcsúbeszédét. Dr. Suhajda János ugyanis 49 év aktív munka után, az év végén végleg befejezi orvosi pályafutását. A főorvos búcsúként útravalót is adott, a gyulai kórházban a munkájukat idén megkezdő, több mint 50 egészségügyi szakembernek, köztük 18 rezidens orvosnak, akik az ünnepségen  tettek esküt hivatásuk lelkiismeretes gyakorlására.

Külön köszöntötték azt a 8 doktort, akik sikeres  szakorvosi vizsgát tettek és ezzel önálló döntést hozhatnak. Az ünnepségen két nővérnek adták át a Pándy-nővér díjat, Gyihorné Kurta Andreának, a szemészeti osztály szakoktatójának és Győri-Boldóczki Erikának, aki védőnőként dolgozik a kórházban. A békéscsabai tagkórház traumatológiai osztályán főnővérként dolgozó Vargieczné Deák Marianna pedig a Réthy-nővér díjat vehette át.

További programok »

FEL