Osztrák válogatott jobbátlövővel bővül a Békéscsaba játékoskerete

2024. június 13. 18:46 | behir.hu

A Békéscsabai Előre NKSE csapata 2025. június 30-ig érvényes szerződést kötött Klara Schlegellel, így az osztrák válogatott jobbátlövő a következő szezonban a lila-fehérek játékosa lesz – jelentette be a csabai klub csütörtökön.

Klara Schlegel szülővárosában kezdett el kézilabdázni és 2019-ig volt az UHC Eggenburg játékosa, ezt követően a Bundesligába igazolt és a Thüringer HC együttesében folytatta a pályafutását, de kettős játékengedéllyel szerepelt a Zwickau és a SG Kirchhof csapataiban is. 2020 őszén a Thüringer HC színeiben a nemzetközi kupában is bemutatkozott, pályára lépett az EHF Európa Ligában. 2021. nyarán a Frisch Auf! Göppingen együtteséhez igazolt, ahol három idényt töltött el és innen érkezik Békéscsabára. A183 centiméter magas játékos eddig 21 alkalommal szerepelt az osztrák felnőtt válogatottban, 2024. áprilisában a magyar nemzeti csapat ellen négy alkalommal volt eredményes.

– Nagyon örülök a békéscsabai szerződésnek és annak, hogy a magyar bajnokságban szerepelhetek a jövőben. Öt éves németországi szereplés után mindenképpen új kihívásokat kerestem és úgy gondolom, hogy ehhez megtaláltam a legmegfelelőbb klubot, ahol játékosként is nagyon jól tudok majd továbbfejlődni – mondta a balkezes átlövő a szerződés aláírását követően.

Klara Schlegel szerződtetése azt is jelzi, hogy a klub minden poszton legalább két játékossal szeretne nekivágni az új idénynek, növelve ezzel Rácz Sándor vezetőedző variációs lehetőségeit. Az osztrák átlövő a horvát Sara Sablic, valamint a két portugál válogatott Jessica Ferreira és Mariana Ferreira Lopes után a lila-fehér együttes negyedik nyári igazolása.

 

További programok »

FEL