Összeütközött két autó Békés és Tarhos között, az egyik autó vezetője meghalt

2018. augusztus 14. 13:41 | behir.hu

Két személygépkocsi ütközött össze Békés és Tarhos között. Az egyik autó vezetője a helyszínen életét vesztette.

Békés megyében, a 4238-as úton, Békés és Tarhos között 2018. augusztus 14-én, 12 óra 15 perc körül összeütközött két személygépkocsi. A baleset miatt teljes útlezárás van, a forgalmat elterelik. A Vésztő felől érkezők Doboz felé, a Békés irányából érkezők Bélmegyer felé tudják elkerülni a baleset helyszínét. A rendőrség a közlekedők megértését és türelmét kéri.

A tájékoztatás szerint az egyik autó vezetője a helyszínen életét vesztette, a másik jármű vezetője is megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

 

Az egyik összetört személygépkocsi Békés és Tarhos között (MTI fotó: Donka Ferenc)

Forrás: police.hu

 
 
 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL