Összeszámolják, mennyi sas él hazánkban

2018. január 10. 10:24 | behir.hu

Pénteken kezdődik és vasárnapig tart a Magyarországon telelő ragadozó madarak éves számlálását végző Országos Sasszinkron, amelynek keretében elkészülhet a Kárpát-medence első "sastérképe" is.

Magyarország területén a sasfajok számos kiemelten fontos telelőhelye található, legnagyobb számban pedig a rétisasok töltik az évszakot az ország területén, mivel a nem vonuló magyar fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményében. Az egyesület a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve szervezi a programot.

Mint írják, ugyancsak Magyarországon tölti a telet a parlagi sas kárpát-medencei költőállományából származó fiatal egyedek nagy része is, valamint ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is.

Az MME partnereivel együttműködve 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkron felmérését.

A tavalyi sasszinkron alkalmával 357 felmérő járta be a sasok legjelentősebb telelőhelyeit az ország területének mintegy 20 százalékán, ahol négy sasfaj körülbelül 850 egyedét és tizenkét további ragadozómadár-faj több mint 6000 példányát vették számba.

Az idei számlálás során első alkalommal a környező országok szakemberei is csatlakoznak a kezdeményezéshez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében: ezen a hétvégén szlovák, cseh, osztrák, szerb és román madarászok is sasokat fognak számolni, így a tervek szerint először készülhet el a Kárpát-medence közös "sastérképe".

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL