A fiatal nő 2022 októberében ismerkedett meg édesapja egyik munkatársával, egy harmincas évei elején járó békéscsabai férfival, akinek beszámolt anyagi gondjairól. A terhelt nő ezt követően, 2022. október 15-e és 2023. március 31-e közötti időszakban az egyik közösségi portál üzenetküldő rendszerén küldött üzenetben számtalan alkalommal különböző ürügyekkel – például gyógykezelés, élelmiszer vásárlás, gyógyszerköltség, bérleti díj rendezése – kért kölcsön kisebb-nagyobb összegeket a férfitól, valótlanul azt ígérve neki, hogy a kölcsönöket a babaváró hitelből, keresetéből, illetve egyéb forrásokból visszafizeti.
A sértett férfi a vádbeli időszakban több mint 100 alkalommal utalt át pénzt a nő bankszámláira összesen közel 10,8 millió forint összegben. A terhelt nő a kölcsönkérések időpontjában anyagi haszonszerzés végett tévedésbe ejtette a sértettet, mivel önálló vagyonnal, jövedelemmel nem rendelkezett, végrehajtási eljárás folyt ellene, így anyagi helyzete nem tette lehetővé a pénzösszegek visszafizetését és ez nem is állt a szándékában.
A bíróság arra is kötelezte a nőt jogerős ítéletében, hogy térítse meg a sértett részére okozott kárt.
Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség