Országszerte több mint ezer diák vett részt az őszi haditorna versenyeken

2023. október 24. 12:33 | behir.hu

Csaknem 260 iskolából összesen 340 csapat, ezernél több diák vett részt az idei Országos Haditorna Verseny őszi vármegyei fordulóin. A legjobbak jövő tavasszal mérhetik össze rátermettségüket és tudásukat az országos döntőben - írta a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság.

Azt írták: idén nyolcadik alkalommal hirdette meg a Honvédelmi Minisztérium a versenyt. A regionális fordulókat idén is a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága szervezte meg. A Békés vármegyei fordulóra október 13-án került sor a békéscsabai repülőtéren, ahol 15 általános és 29 középiskola 44 csapata vett részt.

– Az idei első vármegyei fordulót szeptember 14-én Zalaszabaron Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke nyitotta meg. Azóta minden vármegyében és Budapesten is lezajlottak a regionális versenyek, több helyen is rekordszámú nevezéssel: számos vármegyében a húszat is meghaladta az induló csapatok száma. A legtöbb Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében állt rajthoz, ahol a Sóstói Múzeumfaluban megrendezett versenyen 28 csapat vett részt – írták. Hozzátették: a rendszeresen induló iskolák mellett idén számos újabb intézmény indított csapatot a versenyen.

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság – amely a toborzásért felelős alakulat – a versenyeken nemcsak a lebonyolításért felelt, katonáik tájékoztatták a fiatalokat arról is, milyen lehetőségeket kínál nekik a Magyar Honvédség, legyen szó akár továbbtanulásról, akár szolgálatvállalásról.

 

További programok »

FEL