Országos versenyen remekeltek a szarvasi gyakorlóiskola tanulói

2021. június 14. 14:14 | behir.hu

A 29. alkalommal megrendezett Országos Evangélikus Hittanversenyen nyertek el kiemelt arany, ezüst és bronzminősítéseket a Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorló Általános Iskola tanulói.

A pandémia miatt rendhagyó módon megrendezett, négy fordulós verseny első három körében a tanulók online feladatlapokat töltöttek ki, a májusi negyedik, egyben utolsó fordulóban pedig a kreativitásukat kellett bemutatniuk a gyerekeknek - tájékoztat honlapján a Gál Ferenc Egyetem. Beszámolójuk szerint négy korcsoportban összesen 400 gyermek mérte össze tudását az ország minden részéről. A verseny témája Jézus példázatai voltak.

– Nagy kihívást jelentett ez a témakör, hiszen úgy kellett átadni az ismereteket, hogy a gyerekek megértsék és értelmezni is tudják azoknak rejtett mondanivalóját – fogalmazott Bátori Andrea evangélikus hitoktató.

Hozzátette, hogy a februártól májusig tartó négy hónap komoly munkával telt, azonban minden fáradozás meghozta gyümölcsét, hiszen a negyedik fordulóba bejutott minden tanuló dobogós helyen végzett. A szép eredmények sok-sok munkát takarnak és egy csapat munkáját is tükrözik.

– Itt külön is megköszönöm az iskola vezetője, Bíró Gyula támogatását, és azt, hogy lehetőséget adott erre a versenyre. A tanár kollégáknak köszönöm a helyzetek rugalmas kezelését, hiszen ha kellett, elengedték a gyerekeket a felkészítőkre. A szülőknek is sok köszönet jár, akik végigküzdötték gyermekeikkel ezt a négy hónapot, ami bizony olykor komoly kihívásokkal volt tele – fűzte hozzá.

A 3-4.osztályosok korcsoportjában indult és díjazott tanulók:

Stafira Liza a maximális 75 pontból 74 pontot ért el, így kiemelt arany minősítéssel zárta a versenyt.

Hodálik Balázs Bence arany minősítéssel végzett.

Lestyan-Goda Sára arany minősítéssel végzett.ű

Ujvári Luca Sára ezüst minősítéssel végzett.

Antal Hanna bronz minősítéssel végzett.ű

Bencze Zorka bronz minősítéssel végzett.ű

Takács Henrietta Liliána bronz minősítéssel végzett.

További programok »

FEL