Országos programsorozat indult az ifjúsági kóruséneklésért

2020. február 24. 17:34 | behir.hu

Országos programsorozat indult Hangról hangra... az ifjúsági kóruséneklésért címmel az idén 50 éves Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA szervezésében.

A program részeként kórustalálkozókat, minősítő hangversenyeket, továbbképzéseket és zenei nevelési konferenciákat rendeznek, emellett három kiemelt koncert is várja a közönséget: március 1-jén a budapesti Müpában, március 12-én a pécsi Kodály Központban, június 3-án pedig a Szegedi Nemzeti Színházban - mondta el Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke az eseménysorozatot bemutató hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.

Rónaszékiné Keresztes Mónika, a magyar zenei nevelésért felelős miniszteri biztos kiemelte, hogy a KÓTA az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkársága megbízásából indította el az országos értékvédő programsorozatot, amelyre a kormány a költségvetésből 100 millió forint keretösszeget biztosít.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL