Országgyűlés: Az állatvédelmi törvény szigorításáról döntenek a képviselők

2021. november 30. 08:31 | behir.hu

Az Országgyűlés ma a Fidesz kezdeményezésére állatvédelmi célú büntetőjogi szigorításokat fogadhat el, és dönt az országos népszavazás elrendeléséről szóló határozati javaslatról.

A mai napon a képviselők kivételes eljárásban megvitatják a kormány által kezdeményezett, gyermekvédelmi tárgyú népszavazás elrendeléséről szóló határozati javaslatot, amelyről ezt követően döntenek is. Emellett várhatóan szigorítják az állatvédelmi törvényt, és határoznak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jövő évi költségvetéséről.

A szavazások után három törvényjavaslat általános vitáját bonyolítják le. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezésére szó lesz a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről is.

A Ház a héten csütörtökig folytatja ülését, amely december 6-án, hétfőn ér véget.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL