Kijelentette: a történelemkönyvekben ez az időszak úgy szerepel majd, mint "az az időszak, amelyben Donald Trump és az európai patrióták megkezdték a nyugati világ átalakítását", hiszen ma már általánosan elfogadott nézet, hogy egy világrendszerváltás, a Kelet, Ázsia felemelkedésének korát éljük, "az angolszászok által kialakított és dominált világrend véget ért".
A világ meghatározó hatalmi központjai most alakítják ki azokat az új gazdasági, politikai és kulturális kereteket, amikben élni fogunk, feltehetően hosszú évtizedeken keresztül - fogalmazott, megemlítve, Brüsszel az egyetlen geopolitikai központ, ahol nem foglalkoznak a világpolitikai változásokkal és azok következményeivel, az EU a versenyre való felkészülést sem kezdte el, ezért "az Európai Uniónak ki kellene józanodnia".
Magyarországon mindenkinek van munkája, nálunk fizetik a családok egész Európában a legalacsonyabb rezsiárakat, az inflációt letörtük, olyannyira, hogy tavaly reálnyugdíj-emelésre is képesek voltunk, az inflációval egyező emelés fölött 150 milliárd forintot tudtunk még adni a nyugdíjasoknak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.
Kiemelte: a bérek növekedésnek indultak, a családi adókedvezményt megduplázta a kormány, a diákhitel mellé bevezették a munkáshitelt, a költségvetési hiány csökken, az államadósság pedig nem nő.
Senki sem vitatja, hogy 2025-ben a magyar gazdaság növekedése legalább kétszerese lesz az Európai Unió gazdasági növekedésének - jelentette ki Orbán Viktor.
Hozzátette: 450 milliárd forint értékben indulnak beruházások, a magyar kis- és középvállalkozások 1400 milliárd forinthoz jutnak idén, a családok megtakarításai pedig az uniós átlag legalább másfélszeresét adják.
Nekünk, magyaroknak, szemben Brüsszellel, kimunkált stratégiánk van az elkövetkező világkorszakra; ennek eredményei nyilvánvalóak, ezeket még ellenfeleink is csak kínos szégyenkezéssel szokták vitatni - mondta.
Forrás: MTI