Orbán Viktor: A gyerekek nevelésének jogát senki nem veheti el a szülőktől

2021. június 18. 09:18 | behir.hu

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút.

Az oltások tekintetében másfél-két hónapnyi előnyünk van az unió más országaihoz képest és az ország újranyitásában is élen járunk, de még mindig van hárommillió ember, aki nem oltatta be magát, amivel valahol a németek és a románok között vagyunk félúton – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban.

A kormányfő elmondta, hogy a németek abban bíznak, hogy idővel meg tudják haladni a magyar oltottsági arányt, a románoknál erre esély sem látszik. Orbán Viktor elismételte, hogy az a hárommillió ember, aki nem oltatta be magát jó eséllyel meg fog betegedni, ezért arra kért mindenkit, hogy vegyék fel a vakcinát.

A miniszterelnök elmondta, hogy a szakemberek szerint az eddig ismert mutációkkal szemben az oltottak jó eséllyel védettek, de nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. – Meg kell békülnünk azzal, hogy aki nem oltatja be magát, az potenciális súlyos beteg – mondta Orbán Viktor.

A pedofil törvénnyel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy nem tartja a homoszexuálisokat hátrányosan megkülönböztethetőnek. Emlékeztetett, hogy a jogszabály a 18 év felettiekre nem vonatkozik, a felnőtt emberek úgy élnek, ahogy akarnak, de a gyerekeket védeni kell. A gyermekek szexuális nevelése kizárólag a szülőkre tartozik, ezt a jogot senki nem veheti el tőlük – mondta a kormányfő. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy nem fordulhat elő, hogy a szülők elképzeléseihez képest bármilyen intézmény másképpen nevelje a gyermekeit és a szülők jogait a kormánynak is tiszteletben kell tartani.

- Általában minden törekvés, ami csökkenti a gazdaság rugalmasságát, az rontja a versenyképességet. Például Magyarország lélekszáma tízmillió fő. Ha csak számukra termelnénk, az életszínvonal alacsonyabb lenne. Azért vagyunk versenyképesek, mert nem csak ennek a tízmillió embernek állítunk elő élelmiszert, hanem másokat is el tudunk látni, olcsóbban, jobban, megbízhatóbban. Minden, ami ezt negatívan érinti, például az adó, amelyet Brüsszel tervez, csökkenti ezt a képességet. Ezt nem fogadhatjuk el. Az előttünk álló biztató jövőt a magyar adórendszer biztosítja, amit Brüsszel tervez, méreg a magyar gazdaságra tekintve – mondta a kormányfő.

Jó lenne, ha mi lennénk a hitelezők, és nem mi vennénk fel hitelt. Ide szeretné eljuttatni az országot Orbán Viktor. Ehhez az kellene, hogy a mérleg többletet mutasson és az államadósság is nulla legyen. Ez nem reális cél a következő években. Most egy világjárvánnyal is meg kellett vívni.

Sok liberális közgazdász szerint és most kell csökkenteni az államadósságot és tartalékot képezni, ezt nem osztja Orbán Viktor. Szerinte most kell visszaadni a gazdasági növekedés révén a befizetett adót, emelni a minimálbért, tehát most a helyreállítás időszaka van, nem a tartalékolásé.

Keresni kell a lehetőséget a magyar összetartó nemzetbe, hogy minél több kérdésbe bevonjuk az embereket, meghallgassuk a véleményüket. Van egy közhangulat, amely szerint legyűrtük a vírust, de ebből nem következik, hogy minden ugyanúgy megy, mint előtte – emelte ki.

Ha más lesz a jövő, mint a járvány előtti időszakban, akkor új kihívások jönnek, meg kell erősíteni az országot. Fontos az egyetértést kialakítása arról, hogy melyek legyenek ehhez az alappillérek.

Két nagy kérdés van az asztalon a jövő heti brüsszeli csúcson. Az egyik, hogy átvegyék-e a déliek által befogadott migránsokat? Magyarország szerint ez nem jó irány. A migráció rossz, mert azt jelenti, hogy az ember nem tud boldogulni ott, ahova született. Ez nem egy megszokott rend - fogalmazott.

Nem az a cél, hogy idehozzuk őket, hanem az, hogy minél hamarabb visszatérhessenek oda, ahonnan jöttek. Ott kell megoldani a bajukat, és abban kell segíteni, hogy mindenki visszamehessen oda, ahova született.

Afganisztánnál és Malinál kellene elsőként feltartóztatni a bevándorlók hullámát. Ezután a Földközi tengeren átjutnak, majd Szerbián is, a harmadik védvonalon. Negyedik védvonalunk a szerb-magyar határ, amelyet meg kell védeni. Ezért vállaltunk szerepet a NATO-ban. Nem illetéktelenül tűnünk fel a világ különböző pontjain, hanem a magyar érdekeket védjük – fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzátette, a brüsszeli csúcs másik nagy kérdése a klímavédelem költsége. A kormány véleménye szerint ezt a környezetszennyezőknek kell ezt megfizetnie, nem a magyar családoknak.

 

Forrás: hirado.hu

 

További programok »

FEL