Orbán: További egy hétig maradnak a korlátozások

2021. március 19. 08:07 | Varga Diána

Orbán Viktor miniszterelnök szerint akkor lehet a korlátozások fokozatos feloldásáról beszélni, amikor a lakosság átoltottsága eléri a 2,5 milliót.

A magyar miniszterelnök a péntek reggeli, Kossuth Rádiónak adott interjújában kifejtette: a ma érvényben lévő korlátozások hatályban maradnak, jövő hét hétfőtől kezdve legalább még egy héten át. Ennek az oka, hogy rekordokat döntögetnek a statisztikák, az elmúlt 24 órában meghalt 213 magyar, rekordszámú beteg van kórházban, több mint 1170-en vannak lélegeztetőgépen. „Ez nem az a pillanat, amikor az intézkedéseken lazítani lehet” – hangoztatta a kormányfő.

Arról is beszélt, hogy a kórházakban van még szabad ágy és lélegeztetőgép, a kapacitás felét sem érték el. A nem lélegeztetőgéppel felszerelt ágyból több mint 10 ezer van még. A miniszterelnök elmondása szerint a héten többször tartott kórházigazgatóknak online értekezletet, amit megnyugtatónak tartott, mivel az intézmények biztos irányítás alatt vannak – sok kórházban neveztek ki új vezetőt. Mint mondta, minden intézménynek van gondja, hol orvos, hol ápoló hiányzik, de ezt központi segítséggel lehet majd megoldani. A rezidenseket már javarészt beoltották és vezényelték, a végzős medikus hallgatókat pedig most oltják be, így beoszthatók lesznek. 

Orbán Viktor szerint további megszorításokat már nehezen viselne a lakosság, több gyermeket otthon tartani embert próbáló feladat, de kéri a családosokat, hogy támogassák a járvány elleni védekezést, mert jó esély van az iskolák újranyitására. Sok fiatal beteg van, de szabad lehet a nyaruk, ha támogatják a védekezést. A szolgáltatószektor van a legnagyobb bajban, köztük a szépségipar és a bezárni kényszerült boltosok, de számukra is igyekeznek támogatást nyújtani. A kormányfő kéri őket, hogy bízzanak a döntésekben, és tartsanak ki, mert a gazdaság újraindítása után bőséges évben lehet részük.

Az oltások számának növekedése jelenti a legfontosabb eszközt: az elmúlt héten 293 ezer ember kapta meg a koronavírus elleni anyagot. A miniszterelnök utasította az operatív törzset, hogy készítse el az újraindítási tervet, amely arra is választ ad, hogy mi történik azt követően, ha elérik a kellő átoltottságot. Orbán szerint az a kérdés, hogy ez a pillanat mikor következik el, de úgy véli ez csak akkor lehetséges, ha minden 65 év feletti regisztrált be lett oltva. Számítások szerint amikor az átoltottság eléri a 2,5 milliót, akkor lehet megtenni ezeket a lépéseket.

Mint mondta, a húsvét kockázatos időpont, a járvány terjedése ugyanis összefügg a találkozások és kontaktusok számával. A beoltott emberek száma ma haladja meg a 1,5 milliót, míg az oltási igazolvánnyal rendelkezők száma az 1,2 milliót. A nemzeti konzultációban a résztvevők 65 százaléka azt mondta, hogy akinek van igazolványa, oldják fel a korlátozások alól. A kormányfő arról is beszélt, hogy laborvizsgálattal lehet majd igazoltatni, ha valaki átesett a fertőzésen, és így kaphat majd védettséget igazoló plasztikkártyát.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy az AstraZeneca oltóanyagból nem érkezett annyi az országba, amennyit vártak. Azért, hogy ne boruljon fel az oltási ütemterv, keletről igyekeznek további oltóanyagot beszerezni. Hozzátette: rossz lelkiállapotban van az egész kontinens, ezt helyre kell állítani, hiszen mindenki súlyos veszteségeket szenvedett – meghaltak családtagok, rokonok, barátok. Véleménye szerint újra kell egyesíteni Magyarországot, de ez meghaladja a politika szintjét, a közösséget kell revitalizálni ahhoz, hogy ki tudjunk ebből a válságból lábalni. „Brüsszelnek ezzel kellene foglalkoznia, nem mással” – utalt a vakcina-útlevelekről szóló szabályozási koncepcióra. Arra is kitért, hogy nem oltópontból van kevés, hanem vakcinából, így ha valamelyik háziorvos úgy érzi, rendelője nem alkalmas az oltásokra, utasította a kormányhivatalokat, hogy nyújtsanak segítséget.

További programok »

FEL