Orbán: Aki nem vette fel a második oltást, azt törlik a rendszerből

2021. június 10. 11:16 | Varga Diána

Az adatok alapján sikerült letörni a koronavírus-járvány harmadik hullámát, Magyarország éllovas a beadott oltások és az átoltottság terén - közölte a miniszterelnök csütörtökön.

"Az új fertőzöttek száma gyorsuló ütemben csökken, a koronavírus-tesztek 1,32 százaléka pozitív, ami azt jelenti, hogy a járvány harmadik hullámát legyűrtük" – kezdte a miniszterelnök a csütörtöki kormányinfón, kiemelve, hogy 5,31 millió ember kapta meg az első védőoltását, több mint 4 millióan pedig a második adagot. Hozzátette: a lakosság átoltottságának tekintetében Magyarország az első helyen áll.

A kormányfő úgy fogalmazott, hogy míg nincs elég vakcina egy országban, az oltás állami feladat, ugyanakkor ha van elég védőoltás, az már egyéni felelősség kérdése, hiszen az, aki be akarja oltatni magát, annak erre lehetősége van. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a járvány nem ért véget, csak azok számára, akik felvették az oltást. Arról is tájékoztatott, hogy az országban 17 millió adag nyugati oltás van, amely nem csak egy harmadik, hanem akár negyedik oltásra is elegendő lesz.

Egyúttal kijelentette, hogy engedélyezik a 12-16 évesek oltását, amellyel kapcsolatban kampányt nem szerveznek, erről a szülők döntenek, lehet regisztrálni, majd az oltópontokon lehet felvenni a koronavírus elleni védőoltást.

 

Szigorítanak azokkal szemben, akik nem vették fel a második védőoltást

Orbán Viktor azt is kijelentette, hogy 137 ezer ember nem vette fel eddig a második oltást. Velük szemben úgy szigorítottak, hogy akinek lejárt a második oltásra kijelölt határideje, azt törlik a védettségi igazolvány nyilvántartásból.

Megerősítette, hogy jövő héttől áttérnek a készenléti oltási rendre. Arról is beszélt, hogy óvatos becslés szerint az újranyitással Magyarország 1-1,5 hónappal az európai országok előtt jár, ez a GDP-ben 1 százalékos többletet jelent. A nemzetközi összevetésben a munkanélküliségi ráta 8 százalékos az eurózónában, Magyarországon ez 4,3 százalék, ez azt jelenti, hogy a dolgozók száma 4,5 millió felett van, 50 ezerrel kevesebb, mint egy éve. Azt ígérte, hogy év végéig kétszerannyi munkahelyet teremtenek, mint amennyit a járvány elvett.

 

A gazdaságvédelmi intézkedések helyét átveszi az újraindítás

A kormányfő arra is kitért, hogy hamarosan két újabb operatív törzs alakul meg: az egyik a gazdaság, a másik a társadalom újraindításával kapcsolatos. Előbbit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a másikat pedig Novák Katalin családügyekért felelős tárca nélküli miniszter vezeti.

15 év alatt 3 súlyos válsággal kellett szembenéznie Európának: a 2008-2009-es gazdasági, majd a 2015-ben kezdődött migrációs válsággal, végül a koronavírus-járvánnyal. Éppen ezért a miniszterelnök szerint a kormány nem ugyanazt a gazdaságot képzeli el, mint amilyen a válság előtt volt, mivel nem hiszik, hogy a járvánnyal és a népvándorlással a krízisek sora véget ért. "Olyan gazdaságra kell készülni, amely a járványok és a népvándorlás korában is képes stabil, biztonságos lehetőséget biztosítani a magyar polgároknak" – fogalmazott Orbán Viktor.

 

Újabb nemzeti konzultációt indítanak

A kormány nemzeti konzultációt indít a tervezett intézkedések kapcsán. A miniszterelnök többek közt a minimálbér tervezett emelése miatt vár megerősítést, mivel a kormány vállalná annak 200 ezer forintra történő emelését. Ennek ellentételezésére meg kell állapodni az iparkamarával. Egy ilyen magas emelés érdekében valószínűleg jelentős mértékű adókedvezményeket kell biztosítani, főként a kis- és középvállalkozásoknak – jegyezte meg.

Kérdés lesz a gyermeket nevelő szülők 2021-es adójának jövő évi visszatérítése, ezzel kapcsolatban a terv, hogy az átlagbér adószintjéig utalják vissza a befizetett adót.

Vita van a kormány és a bankszövetség közt a hitelmoratóriumról, erre vonatkozóan is lesz kérdés a konzultációban, ahogy az Európai Unióban bevezetni kívánt, a háztartásokra és a személygépjárművekre kivetendő klímaadóról is kikérik az emberek véleményét.

Előkerül a kötelező menekültügyi kvóta és az erről szóló vita is. A kormányfő leszögezte: a járvány idején senkit nem kellene befogadni, szerinte két évig fel kellene függeszteni a befogadást. Hozzáfűzte: levélben és elektronikus úton is ki lehet tölteni majd a konzultációt.

 

Rendkívüli szabadságot kapnak azok, akik részt vettek a járvány elleni védekezésben

A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy 10 napos, rendkívüli, fizetett szabadságot adnak azoknak, akik a védekezésben részt vettek. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a vezetők határozzák meg, kik részesülhetnek ilyen szabadságban, de lehetőség van arra, hogy adott területen ebben mindenki részesüljön, köztük ápolók, szociális dolgozók, rendőrök, katonák. Ennek kivételére jövő év végéig lesz lehetőség, kifizetni azonban nem lehet, mert a miniszter szerint az a cél, hogy mindenki pihenhessen.

További programok »

FEL