Önzetlen segítség: a két ünnep között is szükség van a véradókra

2020. december 29. 08:51 | Vincze Attila

A két ünnep között is nyitva tartanak a vérellátó központok Békés megyében. A szakemberek szerint az év többi időszakához hasonlóan ilyenkor is nagy szükség van a véradókra, mert a vérkészítmények szavatossága véges, így állandó utánpótlásra van szükség.

Mészáros Gábor 1973 óta már 113-adjára ad vért. Azt mondja, szívesen segít az embereken, szerinte ez karácsonykor különösen fontos dolog.

– Mindig szükség van a vérre, de most lehet, hogy az ünnepekkor még fontosabb, ráadásul a járvány miatt kevesebb a véradók száma, ezért igyekszem ilyenkor is vért adni – fogalmazott.

Azonban nem ő volt az egyedüli százszoros véradó a Békéscsabai Területi Vérellátó Központban. A karácsonyi ünnep egy jó alkalom volt arra, hogy a Magyar Vöröskereszt Békés megyei igazgatója egy ajándékcsomaggal köszönje meg az évtizedek óta tartó önzetlen segítséget.

– A 70-es évek közepén kezdtem vért adni, előbb a munkahelyemen, majd a honvédség alatt, utána szintén inkább munkahelyi szervezésekben és így alakult ki ez a bizonyos bűvös 103-as szám – mondta a helyszínen Oláh Endre.

Azért is lényeges, hogy év végén, az ünnepek idején folyamatosan legyen véradás, mert a vérkészítmények szavatossági ideje véges, tehát a téli szünet idején is állandó utánpótlásra van szükség. Ezért a két ünnep között a megyében több helyen is van lehetőség vért adni.

– A Békéscsabai Területi Vérellátó központban hétfőtől csütörtökig minden nap nyitva vannak, még szilveszter napján is, gyakorlatilag 8-tól 14 óráig, Orosházán 8-tól 12-ig, és a két ünnep között még Tótkomlóson, Kondoroson is lesznek kiszállásos véradások – hangsúlyozta Tóth Zoltánné, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója.

A szervezők azt kérik, hogy az önkéntesek az elindulás előtt mindig tájékozódjanak a véradások pontos helyszínéről és időpontjáról az Országos Vérellátó Szolgálat, illetve a Magyar Vöröskereszt honlapján vagy a www.veradas.hu oldalon.

FEL