Önkormányzatok szerepe a vállalkozásfejlesztésben

2016. június 4. 06:00 | Balázs Anett

A kezdő kis- és középvállalkozásokat segítené az az újfajta hitelkonstrukció melyet a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány dolgozott ki. Ennek alapján a települési önkormányzatok bevonásával azoknak a 35 év alatti vállalkozóknak nyújtanának kedvező segítséget, akik helyben működnek és 6 hónapnál nem régebben kezdték meg tevékenységüket. A megyéből eddig három önkormányzat: Orosháza, Szeghalom és Újkígyós csatlakozott a programhoz.

Több éves külföldi munka után lovakkal kezdett foglalkozni Susánszki Pál. Mára már Békés megye egyik legnagyobb lovas iskoláját vezeti. Kétszer is az alapítványhoz fordult támogatásért, hogy fejlessze vállalkozását. 

– Az első konstrukció segítségével befejeztük a fedett lovarda építését, amelyben ősztől tavaszig rossz időjárási körülmények között tudunk oktatni, lovagolni. A másik pedig egy jártató csarnok volt, amiben az éppen nem használatos lovak napi mozgatását tudjuk elvégezni – mondta el Susánszki Pál, a Pegazus Lovas Iskola vezetője.
Az alapítvány 22 éve foglalkozik mikrohitelek kihelyezésével, amelyek főként a kezdő, helyi vállalkozásoknak ad lehetőséget beruházásaik megvalósításához.


– A legkedvezőbb támogatáshoz a 35 év alatti illetve 6 hónapnál nem régebben megalakult vállalkozások és vállalkozók juthatnak kamattámogatott hitelhez. És nagyon fontos ég, hogy az önkormányzat területén székhellyel kell rendelkeznie, tehát a tevékenységét a kamattámogatásba belépett önkormányzat területén kell végeznie – ecsetelte Szász Zsolt, a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója. 


Három önkormányzat döntött eddig úgy, hogy támogatná a helyi vállalkozásokat. A főként mezőgazdaságból élő Újkígyóson elsősorban a szolgáltatóiparban fejlesztő vállalkozásokat segítenék. A városban nagy gondot okoz a munkaerő elvándorlás, a támogatással a fiatalok helyben tartása a cél.

Az összefogás lényege, hogy a települési önkormányzatok egy bizonyos keretösszeget biztosítanak az alapítvány által kezelt alapba, amelyből kizárólag csak helyi vállalkozások hiteleihez nyújtanak kamattámogatást.

– Ezért kerestük meg a települési önkormányzatokat annak érdekében, hogy hozzunk létre közösen egy olyan kamattámogatási alapot, amelyet mindig az adott településen tudjuk felhasználni, hogy ennél alacsonyabb szintű kamatokat érhessünk el a mikrovállalkozások a kis- és kezdővállalkozások érdekében – hangsúlyozta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

Újkígyós mellett Orosháza és Szeghalom városvezetői is abban bíznak, hogy ezzel a lehetőséggel az elvándorlás megakadályozása mellett további új munkahelyek teremtésére is több lehetőség adódik.

FEL