Önkormányzatok nyerhetnek támogatást az OTP Bank pályázatán

2023. február 10. 16:13 | behir.hu

A városi és nagyközségi önkormányzatok, illetve konzorciumaik február 24-ig igényelhetnek vissza nem térítendő, európai uniós hátterű támogatásokat az OTP Bank és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) pályázatán - közölte a pénzintézet az MTI-vel pénteken.

Kiemelték, hogy a helyi gazdaság élénkítésére vagy a fenntarthatóságot célzó fejlesztésekre 12 pályázó összesen 50 millió forintot nyerhet.

Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint elmondta, hogy a nemrég zárult uniós költségvetési ciklus pályázati dömpingjét követően, 2016 után jól érzékelhető volt a helyi beruházások gyorsulása, a cél az, hogy ezt a dinamikát a mostani ciklusban is megőrizzék a települések.

Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy örömmel fogadnak minden támogatást, amely további források megszerzését teszi lehetővé számukra. Különösen, ha azt olyan, a megújuló energiák és a helyi gazdaságfejlesztés terén jelentős innovációs tapasztalattal rendelkező piaci szereplő nyújtja, mint az OTP Bank.

A pályázatok értékelését a pénzintézet és a szövetség által felkért szakmai zsűri végzi; az elbírálásnál kiemelten figyelik azokat a megoldásokat, amelyeket más települések is sikeresen átvehetnek.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb idő

Folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb, szeles, záporos-zivataros idő. A hét elején a többórás napsütés mellett 20-25 Celsius-fok lesz a legmelegebb órákban, de pénteken ismét visszaesik a hőmérséklet és mindössze 13-21 fok várható délután. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz, és a záporok, zivatarok esélye is csak a hétvégére fog csökkenni - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
06:35
FEL