Önéletrajz regény bőrben- Péter Erika az irodalmi esten

2016. május 5. 15:52 | Horváth Szabolcs

A több mint 10 éve folyamatosan futó Békéscsabai Irodalmi Est kedden a következő állomásához érkezett. A Békés Megyei Irodalmi Príma Díjas költő, író Péter Erika volt a vendég. A színészek többek közt az ő regényéből és verseiből olvastak fel.

A program megálmodója Frankó Attila az eltelt évek alatt több, mint 100 írót, költőt és művészt mutatott be a közönségnek. Egy-egy estnek mindig vannak aktualitásai, üzenetei. Most amellett, hogy az édesanyákat köszöntötték, néhány klasszikussal Péter Erika művei is porondra kerültek.

Az író és költő Péter Erika nemrég Bécsben képviselte Magyarországot. A magyar költészet napjához kapcsolódóan vitte el Ausztriába saját szerzeményeit. Ezúttal azonban Elpattant Zongorahúr című regényét ismerhették meg az érdeklődők.

- Úgyis lehetne mondani, hogy önéletrajzi indíttatású, vagyis úgyis kell mondani. De végeredményben nem rólam szól, hanem én bele bújtam Anna bőrébe, Annává váltam, illetve Erika Annává, Anna meg Erikává. És így igyekeztem elszakadni attól, hogy ez egy olyan bóvli legyen, mintha én egy celeb lennék és megírnám azt, hogy mi történt velem- nyilatkozta a könyvéről Péter Erika író, költő. 

Az irodalmi esteken szinte mindig jelen volt a nem régiben elhunyt címzetes főjegyző Dr. Simon Mihály, aki komoly művészetpártoló volt, így róla is megemlékeztek a program szervezői. 

FEL