Oltakozási akció az iskolakezdés előtt a diákoknak Békésben is

2021. augusztus 16. 18:14 | behir.hu

Az iskolakezdés előtt augusztus 30-31-én, hétfőn és kedden, illetve a tanévkezdést követően szeptember 2-3-án, csütörtökön és pénteken Békés megyében két oltóponton, a békéscsabai, valamint az orosházi kórházban vehetik fel a koronavírus elleni védőoltást a 12-18 évesek – hívta fel a szülők figyelmét közleményében a Békés Megyei Kormányhivatal.

Mint írták: továbbra is folyamatosan lehet időpontot foglalni a 12 év feletti gyermekek oltására. Magyarországon az egyik legmagasabb a diákok átoltottsága, hiszen az érintett korosztály oltására már június közepe óta lehet regisztrálni és időpontot foglalni, és az oltóhelyek egész nyáron nyitva vannak. Hazánkban már mintegy 200 ezer 12–18 év közötti fiatalt regisztráltak a szülők és 82 százalékuk meg is kapta az oltást. Ennek köszönhetően a magyar iskolák, iskolások jóval nagyobb biztonságban kezdhetik meg a tanévet, mint a legtöbb európai országban – olvasható a közleményben.

Az a szülő, aki az iskolakezdésre szeretné beoltatni gyermekét legegyszerűbben online regisztrációval és időpontfoglalással teheti meg. Az érvényes regisztrációt követően az https://www.eeszt.gov.hu/ honlapon automatikusan lehet időpontot foglalni a kórházi oltópontokra, de a vakcina a háziorvosoknál, házi gyermekorvosoknál is felvehető. A 12-18 éves korosztály oltására a Pfizer és a Moderna vakcina alkalmazható.

Magyarország Európában elsőként tette elérhetővé a harmadik oltások felvételét, amelyet a szakemberek elsősorban az idősebb korosztály és a legyengült immunrendszerű betegeknek, illetve krónikus betegségben szenvedők számára ajánlanak. A harmadik oltás révén megerősíthető az immunrendszer az új, agresszívan fertőző vírusmutánsokkal szemben is. Aki elmúlt 18 éves, és második oltását már legalább négy hónapja megkapta, a harmadik oltást a háziorvosoknál is kérheti, illetve a megyei oltópontokra is foglalhat időpontot a https://www.eeszt.gov.hu/ oldalon. A szakértők szerint a harmadik oltás beadásának nincs semmilyen egészségügyi kockázata.

További programok »

FEL