Olasz Anna az olimpia után abbahagyja

2020. április 29. 18:31 | behir.hu

A tokiói olimpia után tervezi abbahagyni az úszást a hosszú távon világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Olasz Anna, a halasztás miatt azonban nem sopánkodik. Az újabb egy évre azonban könnyebben fordulna rá, ha már rendelkezne kvótával.

– Úgy terveztem, hogy az olimpiáig úszok, utána még esetleg a szezont befejezem – nyilatkozta Olasz Anna a Kossuth Rádiónak. Hozzátette, szeret úszni, így nem szorítja az az érzés, hogy márpedig augusztusban le akarta zárni a pályafutását. A 27 éves versenyző már tervezgeti a jövőt is: szívesen maradna a sport közelében, de nem edzőként.

Elismerte: könnyebben kezdene ebbe a plusz egy évbe, ha biztosította volna már a tokiói indulását, de nem hagyja, hogy járványhelyzet kedvét szegje. Kétszer már hajszálnyira maradt le a kvótáról, még ha Rióba végül aztán mégiscsak eljutott. Úgy számolt, neoprémben a Maty-éren vagy a Balatonban kezdheti újra az edzéseket, ám jelenleg Balatonfűzfőn, medencében készül – ahogy említette – a karanténos edzőtáborban, ahol társaival csak is kizárólag az uszoda és a szállás között mozognak, és egyszerre nyolcan lehetnek a vízben.

Már öt koronavírus-teszten esett át, mióta hazaértek a thaiföldi edzőtáborból, mind negatív lett. A leállást megelőző állapot visszaszerzéséhez azonban pontosan kétszer annyi idő kell, mint amennyit otthoni edzéssel töltött, mert a vízérzet ugyebár nem volt reprodukálható.

Forrás: M4Sport

További programok »

FEL