A környezettudatos nevelést szem előtt tartva helyeztek el egy új, még kevés helyen megtalálható eszközt a békéscsabai iskola udvarán. Olyan, konyhai használt sütő olajat lehet beleönteni, amelyet, ha helytelenül, a szennyvízhálózaton keresztül öntenek ki, akkor rendkívül környezetszennyező, semlegesítése hosszú és drága folyamat.
Az államtitkár érkezését követően megtekintette az e-Qkát, majd elmondta, hogy eddig 99 ilyen használt-olaj tárolót helyeztek ki. Kifejezetten az a cél, hogy következő generáció már ezt szokja meg és környezettudatosan kezelje ezeket a hétköznapi folyamatokat.
– Nagyon örülök, hogy ez az iskola partner ebben, hiszen a pedagógusok azok, akik egy-egy apró mondattal, egy-egy foglalkozással közelebb tudják vinni a gyermekeket ahhoz, hogy környezeti nevelésben előrébb léphessünk – hangsúlyozta Raisz Anikó. Az államtitkár szerint a cél, hogy a gyermekek szeressék, tiszteljék az őket körülvevő környezetet és megtanulják mindazt, ami ahhoz szükséges, hogy amikor majd felnőnek, akkor ők maguk hozzák meg a tudatos és helyed döntéseket a környezetükkel kapcsolatban.
Az eseményen Herczeg Tamás is jelen volt. A térség országgyűlési képviselője is örömét fejezte ki a kezdeményezéssel kapcsolatban.
– Nem elhanyagolható az a cél, hogy a gyermekek megtanulják, hogyan kell bánni ezzel a szennyező anyaggal, hogy védeni kell a természetet, a környezetet, sőt, még a családot is rászoktathatják arra, hogy vigyázzunk jobban a környezetünkre – hangsúlyozta Herczeg Tamás.

Az iskola igazgatója büszkén mutatta meg az intézmény szelektív hulladékgyűjtési tematikáját és vezette végig a vendégeket az iskolában. A népes vendégsereg a második emeleti könyvtárban húzodott félre a kíváncsi gyermektekintetek elől és egy rövid, de informatív beszélgetés során osztották meg egymással tapasztalataikat a hulladékgyűjtésről és az ezzel kapcsolatos, helyben használt pedagógiai módszerekről.
– Nagyon könnyű a gyerekeket bevonni ebbe a tevékenységbe. Tőlünk igényelhetnek egy olajgyűjtő flakont, amit hazavisznek. A tölcsérrel nagyon könnyű megtölteni a palackot, tisztán és higiénikusan lehet vele dolgozni. Amikor megtelik, akkor a gyerek behozza az iskolába, beleönti a gyűjtőtartályba és viheti ismét haza. Egy QR kóddal lehet leadni a kívánt mennyiséget – ismertette az igazgató.
Az applikáció használatakor előre lehet tudni, mennyire van tele a gyűjtőtartály, szabad-e még vinni bele az otthon felgyűlt mennyiséget. A flakon használata egyszerű, higiénikus, mind a be- és a kiöntés egyszerű, egy szűrő gondoskodik az olaj előtisztításáról. A tárolóedényt akár egy elsős is eléri és már ő is gyakorolhatja a környezettudatos gondolkodást. Ahogy a szakemberek fogalmaznak: felelősen a természetvédelemről.