Már péntek délután két – csak nem? – fotókiállításra várják a nemcsak vizuálisan érzékeny látogatókat. A Békéscsabai Fotófesztivál részeként 16 órakor nyílik meg a békéscsabai születésű Hidvégi Péter Egy mosoly című kiállítása a Békés Megyei Könyvtárban. Majd épp, hogy kezet foghattunk a fotóművésszel, a 17-essel máris útra kell kelni, mégpedig Lencsési falvára, ahol 17 órakor (úgy tűnik majdnem minden 17) a helyi kultúrban, pardon a Lencsési Közösségi Házban az Aradi Fotóklub és a Márvány Fotóműhely közös kiállítása tárja ki kapuit.

Éva és Ádám – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Közben már javában zajlik a sound check a csabai főtéren, ahol a Szerencsekoncertek munkacím alatt 19 órakor a Back II Black, majd 20 óra 30 perckor a Neoton hozza vissza a múltidőnket. Csak legyen szerencséjük az idővel; ámbár az Időkép szerint déltől már szikrázik a nap.
Akik azonban más harmóniákra vágynak, azoknak a Csabagyöngyében 19 órakor kezdődő Swing à la Django zenekar hangversenyét tudjuk ajánlani. Egy kis széljegyzet: az 1953-ban elhunyt Django Reinhardt franciaországi cigány jazzgitárosnak maga Woody Allen állít szobrot A világ második legjobb gitárosa című mozijában. A főszereplő Emmet Rayt a zseniális Sean Penn játssza, aki a történetben a megye legjobb gitárosa, miközben az a fránya cigány francia egyel jobb nála. Aki teheti, a koncert előtt nézzen bele ebbe a kis részbe:
De még nincs vége a pénteknek! A békéscsabai Back II Blackkel egyidőben, 19 óra 30 perckor Békésen, a Városi Művelődési Központban Csengeri Attila, Mahó Andrea és Kovács Gábor színművészek az éjszaka szépségét megidéző musicaleket adnak elő. Közben a szervezők arra kérik a nagyérdeműt, hogy az est színeit – fekete, fehér, arany vagy vörös – öltsék magukra.
Végre Szombat!
Szombat délelőtt sem szabad otthon maradni, már csak azért sem, mert már 9 órakor kezdődik a VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Házában a Baba- és Gyermekruha börze – Gardób börze, ahol kereken délig baba- és gyermekruhák, játékok, könyvek, tini és felnőtt ruhák találnak új gazdira.
Szintén kilenckor, a Csabagyöngyében kezdődik a kétnapos Kockanapok LEGO® építmények kiállítása és játszóház. Az érdeklődők több mint kétmillió kockából csudálhatnak meg káprázatos, egyedi alkotásokat és különleges, gyári készleteket.

A bogrács – Fotó: behir.hu
A kockás eseménnyel szimultán Dévaványán nem éppen egy kocka programra várják az ún. falunaprajongókat. A ványai VI. Füst és Tűz - Bográcsételfőző, Grill & BBQ Smoker Fesztivál meghatározó etapja a főzőverseny, amelyen több kategóriában mérettethetik meg magukat a családi és baráti társaságok.
A naptár szerint még mindig nincs 10 óra, csak féltíz. Azaz 9 óra 30 perckor kezdődik az I. Szabadkígyósi Pusztafeszt a Piac téren. Az egésznapos ókígyósi rendezvényen a kutyaszépségversenytől, a magyar nótán keresztül az utczabáli kifulladásig lesz minden, ami a csövön kifér.
De ha mégis maradtunk Csabán és imádunk olvasni (pláne írni – hehe), akkor javaljuk, menjünk ki a Csabai Rendezvénypajta tetői alá hozott, az Alexandra Kiadócsoport által szépséghibás és akciós könyvvásárára. Csak kell még vagy két könyv a még el nem olvasott tíz mellé.
Szombat este hatkor jöhet egy fotókiállítás? Simán! Kivételesen a Csabagyöngyében Bánkuti András Punkok című kiállítása nyílik meg. A fotóriporter – aki még látott filmes gépet – a ’80-as és ’90-es évtizedekben csattogtatta, tükörreflexes Nikonja által exponált, fekete-fehér kópiái okozhatnak majd némi déjà vu-t. És még a konyhába sem kell kimenni érte – by: Idétlen időkig:
Bánkúti Bandi tárlatát követően éltre kelnek a fotográfiák, illetve egy postpunk bál lesz a mi Stégünkön. Bővebben: ITT!
Na ugye, nem is álmos a mi kis Békésünk.
Velünk mindig történik valami.
Például vasárnap délig alszunk, feltéve, ha Gyuri bácsi nem kopog be étolajét.

Fotó: pexels.com