A Kis Zseni Mentális Aritmetikai Iskola rendszeresen szervez nyári táborokat a fiatalok számára. Ezen a héten Kis nyomozó tábort tartanak, amelyre 6 és 12 év közötti gyermekek jelentkezését várták. A programon összesen tizenhat fiatal vesz részt.
Majer Mariann gyógypedagógus elmondta, hogy a tábor tematikája egy izgalmas nyomozás köré épül. Már az első napon, amikor a gyerekek megérkeztek, egy berendezett tetthely fogadta őket, ahol a történet szerint rablás történt. A hét folyamán különböző nyomokat és bizonyítékokat kell felkutatniuk, amelyek lépésről lépésre elvezethetik őket az elkövetőhöz.
– A játék során a gyermekek egyik legalapvetőbb tulajdonságára, a kíváncsiságra építünk. Folyamatosan nyomoznak, felfedeznek, keresik az összefüggéseket és a megoldásokat. Nagyon kreatívan állnak hozzá a különböző helyzetekhez – fogalmazott.
A nyomozós játék mellett számos más foglalkozás is várja a táborozókat. Ilyen például a szorobánozás. A szorobán egy Japánban elterjedt hagyományos golyós számolóeszköz, amelynek használata, valamint a vizuális memóriára épülő mentális számolás egyaránt fejleszti a memóriát, a koncentrációt és a logikus gondolkodást. A programban emellett egy szintén számoláshoz kapcsolódó, úgynevezett villantós játék is helyet kapott.
Rózsa Bátor elmondta, hogy nagyon jól érzi magát a táborban, és különösen élvezi a társaival közös nyomozást. Hozzátette, hogy a matematikai és szorobános foglalkozások is közel állnak hozzá.
Baczovszki Vencel arról számolt be, hogy minden napjuk a nyomozással kezdődik. Mint mondta, már sikerült rájönniük arra, mit loptak el, és arróé is van elképzelésük, hogy vélhetően hol találhatják meg az eltűnt tárgyat.
Természetesen a kreatív foglalkozások sem maradnak ki a programból. A tábor utolsó előtti napján például saját kincskereső térképet készítettek a gyerekek, így a nyomozás és a fejtörők mellett az alkotásra és a fantáziájuk kibontakoztatására is jutott idő.