Kilenc Békés vármegyei és helyi kötődésű szakember kapott állami elismerést

2025. március 14. 11:31 | Varga Diána

A nemzeti ünnep alkalmából kaptak magas állami elismeréseket Békés vármegyei szakemberek.

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült Fekete Péter Jászai Mari-díjas rendező, előadóművész, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója, a Békéscsabai Jókai Színház korábbi igazgatója.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Katonai Tagozata elismerésben részesült a rendőrség állományában közel három évtizede végzett, magas színvonalú szolgálati tevékenysége elismeréséül dr. Kis Péter rendőr ezredes, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.

Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült dr. Becsei László Richárd sebész főorvos, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa, valamint Dekrét Marta, a Gál Ferenc Egyetem szarvasi Pedagógiai Karának nyelvtanára.

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke.

Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Kádár Manni népi kézműves alkotó, mézeskalács-készítő mester,  Kóti Hajnalka, a Békés Megyei Könyvtár részlegvezetője, a Békés Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer munkatársa, Schusztek Tiborné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány gazdasági vezetője, valamint Szrenka Pálné, a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének elnöke.

További programok »

FEL