Kosárlabda: Nyert első tavaszi mérkőzésén a Békéscsaba

2023. január 29. 17:32 | Szabó Judit

Vasárnap folytatódtak az NB II Keleti csoportjának mérkőzései, amelyben ezúttal a Békéscsabai KK Ceglédre látogatott. A viharsarki együttes a tavaszi bajnoki sorozat első mérkőzését játszotta.

A viharsarki együttes rosszul kezdte az első negyedet, ellenfele 6:2-vel nyitott. Lackó Róbert gárdája gyorsan lendületbe jött és a saját ritmusát játszotta, így a félidőben már 58-33-ra vezetett. Kisebb ingadozások ugyan voltak, de végül megérdemelt, 103:65-ös győzelmet arattak a csabaiak. 

– Nehéz lábakkal érkeztünk meg a mérkőzésre, mivel egy kisebb felkészülési időszak közepén vagyunk. Az eredménytől eltekintve örülök, hogy sok játékosom kétszámjegyű pontot ért el. A védekezésünkben még mindig van mit csiszolni – jegyezte meg Lackó Róbert vezetőedző. 

A Békéscsabai KK következő mérkőzését február 3-án, pénteken, Debrecenben játssza, az NB II Keleti csoportjának 9. fordulójában. 

További programok »

Sport

Újabb sikeres évet tudhatnak maguk mögött a kick-boxosok

Sporttörténelmi Világjátékok aranyérmeket, valamint felnőtt világbajnoki és utánpótlás Európa-bajnoki sikereket hozott a 2025-ös év a magyar kick-boxosoknak. A fiatalok ráadásul a nemzetek közül a legtöbb érmet nyerték az idei év legnagyobb korosztályos seregszemléjén, az Eb-n. A Magyar Kick-box Szakszövetség emellett rekordlétszámú résztvevővel ünnepelte meg júniusban a jubileumi 30. Magyar Kick-box Világkupát – olvasható a Magyar Kick-box szövetség közelményében.
08:07
FEL