Nőtt a tejtermékek iránti kereslet

2020. szeptember 5. 09:18 | behir.hu

Hullámvasútra ültette az élelmiszer-kiskereskedelem szereplőit a koronavírus-járvány, a tejtermékek iránti kereslet összességében azonban látványosan emelkedett – derült ki a Világgazdaság érdeklődésére a Nielsen által közölt adatokból. Ugyanakkor ezek az árucsoportok sem kivételek az alól, hogy a kijárási korlátozások generálta vásárlói rohamot nagy visszaesés követte, majd a bázisidőszak felett stabilizálódott a forgalom.

A koronavírus járvány alatt és után egyre nagyobb a kereslet a tejtermékek iránt - derül ki a Nielsen által közölt adatokból. A piackutató kiskereskedelmi indexe alapján a tavaly július és az idei június közti időszakban 43 milliárd forintot költöttünk tejfölre, 39 milliárdot gyümölcsjoghurtra, az előbbi 9, az utóbbi 2 százalékos növekedés az egy évvel korábbi időszakhoz képest – olvasható a Világgazdaság szakportálon.

Eközben éves alapon 11 százalékkal többet, 20 milliárd forintot fordítottunk túró vásárlására, míg a natúr joghurt kiskereskedelmi forgalma 9,5, a kefiré pedig 9 milliárd forint volt, mindkét kategória értékesítése 5 százalékkal nőtt éves alapon. Érdekesség, hogy bár kiegyensúlyozott a gyártói, illetve a saját márkás termékek aránya a vizsgált kategóriában, majdnem minden esetben az előbbiek részaránya a nagyobb. Így a tejfölnél 57 százalékos túlsúlyban vannak a gyártói márkák, ez az arány a túrónál 55 százalék, a natúr joghurtnál 58 százalék, a gyümölcsjoghurtnál pedig egészen kiugró, 84 százalék. Egyedül a kefir esetében állnak döntetlenre.

A poharas és a vödrös tejföl között kétharmad-egyharmad arányban oszlanak meg az értékbeli eladások a Nielsen adatai szerint. Ugyanakkor a vödrös kiszerelés iránti kereslet dinamikusan nő: a vizsgált időszakban 14 százalékkal költöttünk többet rá, mint egy évvel korábban.

A bevásárlókosarakba egy év alatt 17 ezer tonnányi túró került, ennek esetében pedig az állapítható meg, hogy a forintban mért forgalom háromnegyede a félzsíros, 15 százaléka a zsírszegény vagy a sovány, egytizede pedig a zsíros túró eladásából keletkezett. Natúr joghurtból 16, gyümölcsösből pedig 47 ezer tonnányit vásárolt a lakosság, és mindkét kategóriára igaz, hogy a 400 és 2500 négyzetméter közti üzletekre koncentrálódik az értékesítés.

További programok »

FEL