Nőtt a forgalom a hazai szállodákban

2016. október 13. 16:45 | behir.hu

Egyre többen szállnak meg a hazai szállodákban. Augusztusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma közel négy százalékkal, a belföldi vendégeké pedig majdnem hét százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Gyula továbbra is a legnépszerűbb úti célok között szerepel - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal felméréséből.

Hollai Gyuláné Budapestről érkezett, már 20 éve jár ide. Csibri Istvánné pedig Dunaújvárosból érkezett, számára nem csak a várfürdő, hanem a tematikus kirándulások is vonzóvá tették ezt a környéket.

A gyulai szálloda a nyári időszakban teltházzal üzemelt. Az idei év jobban sikerült, mint a tavalyi, viszont a vendégek összetételében nem történt változás. Továbbra is elsősorban a belföldi vendégek keresik a fürdővárost.

Kun Bernadett, a Hunguest Erkel Hotel értékesítési vezetője elmondta, egész évre, nem csak a nyárra érvényes, hogy 80 százalékban a belföldi turisták látogatják a hotelt, és 20 százalék a külföldi. Hozzátette, a határ közelsége miatt a romániai vendégek nagyon szeretik a szállodát, és román nyelvű kollégákkal is rendelkezi a szálloda.

Az MTI-nek csütörtökön elküldött elemzés szerint azonban a turisztikai szektor jobban teljesített, mint tavaly: a harmadik negyedévben 8 százalék feletti volt a növekedés. Tavalyhoz képest a 3 és annál hosszabb időszakra szóló kikapcsolódások aránya csökkent idén július-szeptemberben.

Inkább többször, de rövidebb időre utaztak pihenni a magyarok, jellemzően valamilyen Balaton-parti településre. Ebben fontos szerepet játszott a szeptemberi nyár is, hiszen az olykor 30 fokos őszi hétvégéken sokan döntöttek úgy, hogy 1-2 napos pótnyaralásra utaznak - mondta Pálinkás János, a Szallas.hu kreatív vezetője a közleményben.
Az elmúlt negyedévben minden negyedik belföldi foglalás apartmanra érkezett. A foglalások értéke széles skálán mozgott: akadt 1372 forintos foglalás és 1,8 millió forintos is. Egy átlagos kikapcsolódásra 54 297 forintot költöttek, ami 2 százalékos bővülés az elmúlt év hasonló időszakához képest. A növekedésben szerepet játszik az is, hogy a SZÉP-kártyák 20 százalékkal gyakrabban kerültek elő fizetéskor, és ezekben az esetekben az átlagérték is magasabb, 61 580 forint volt - tette hozzá.
A legtöbb vendég Siófokot választotta, Budapest a 2., Hajdúszoboszló a 3. helyen végzett. A három város évek óta vezeti a top 10-es listát a július 1-jétől szeptember 30-áig tartó időszakban. Az élbolyban egy jelentős változás figyelhető meg: a tavalyi 4. Balatonfüred egy helyet csúszott a népszerűségi listán, helyét Eger vette át.
Az év hátralévő részében a kikapcsolódásra vágyók főleg a wellness szállodákat keresik. Így a legvonzóbb célpontok Hajdúszoboszló, Eger, Zalakaros és Gyula, ahol többnyire 3 és 4 csillagos szállodákban foglalnak szállást a magyarok.

 

FEL